Gedeon napja van. | 2024.03.28

Az EMNP a román nemzeti ünnepen: a társadalmi béke biztosítéka az autonómia

2017-12-01 13:02:49

Az Erdélyi Magyar Néppártnak (EMNP) a román nemzeti ünnepen közzétett állásfoglalása szerint az autonómiák közjogi rendszerének a megteremtése lehet a román-magyar békés együttélés garanciája. 

    A párt országos elnöksége által jegyzett, az MTI-hez eljuttatott állásfoglalás szerint Románia nemzeti ünnepe alkalmat teremt annak a tisztázására, hogy egyetlen román elöljáró sem várhatja el: az erdélyi magyar közösség ünnepeljen "Erdély elcsatolásának évfordulóján". A párt a normalitás és békés együttélés egyik alapfeltételének tekinti, hogy a román nemzetállam hivatalos ünnepén a magyarok is tartózkodjanak minden olyan megnyilvánulástól, mely a román közösség nemzeti érzéseit sérti. Jogos elvárásnak tartotta azt is, hogy a magyar közösséget se érje támadás sem december elsején, sem a következő centenáriumi események kapcsán.
    Az EMNP leszögezte: tiszteletben tartja a román nép nemzeti érzéseit, és ennek szellemében szorgalmazza az érdemi román-magyar párbeszédet. A párt nézetei szerint e párbeszédnek az önrendelkezés közjogi kereteinek megteremtéséről kell szólnia. 
    "A román állam legitimitását és szavahihetőségét, az erdélyi magyarok és románok közötti viszonyt nagyban meghatározza az, hogy Románia betartja-e a Gyulafehérvári Nyilatkozatban önként vállalt kötelezettségeket" - állapította meg az EMNP. 
    Az EMNP nyomatékosította: a párbeszéd híve, és folyamatosan keresi a belföldi és külföldi lehetőséget arra, hogy az erdélyi autonómiatörekvésekről tartalmas érdemi vitát folytasson. "Szomorúan állapítjuk meg, hogy a román hatalom visszautasítja a párbeszédet az autonómiáról. Ez pedig alapvetően antidemokratikus és feszültséget okoz" - állapította meg.
    A párt a közelgő centenáriumot, esélynek és veszélynek is látja egy időben.
    "Azon leszünk, hogy önrendelkezési törekvéseinket a román közvélemény ne démonizálja, hanem belássa: autonómiaigényünk a román állammal szembeni lehető legerősebb lojalitási nyilatkozat, hiszen a különböző autonómiaformák - amelyek semmilyen körülmények között nem veszélyeztetik Románia területi egységét - az ország stabilitását és gazdasági fellendülését eredményezik, ahogyan ezt a működő európai példák is bizonyítják" - áll az EMNP állásfoglalásában. 
    A párt azt szorgalmazta: a román nemzeti ünnep után induljon valódi román-magyar párbeszéd a két nép közös erdélyi sorsáról.