Tivadar napja van. | 2024.04.20

Vallásról, gyógyításról és kommunikációról tartanak konferenciát Kecskeméten

2017-11-29 11:18:11

A vallás, a gyógyítás, a gyógyulás, a kommunikáció és a mindezekben megjelenő "emberszeretet" összefüggéseiről, kérdéseiről rendeznek konferenciát csütörtökön a Kecskeméti Református Újkollégiumban lelkipásztorok, kommunikációs szakemberek, városi képviselők és orvosok részvételével.

    A reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó szimpóziumon megemlékeznek a száz éve született Balogh Lászlóról, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegye néhai esperes-lelkipásztoráról is, aki lelkészként és városi tanácstagként sokat tett Kecskemétért, a megyéért és egyházmegyéért.
    A gyülekezetek segítségével 1945 és 1975 között négy új templom, tizenhárom imaház, tíz parókia, több gyülekezeti terem épült vagy újult meg, a harminc év alatt két új orgonával és egy kiállítóteremmel gyarapodott az egyházmegye. Az 1980-ban tiszteletbeli esperesként elhunyt Balogh László szolgálata során kiemelt figyelmet fordított a lelkigondozásra, így család- és kórházi látogatásokra is.
    A szimpózium témái között szerepel az onkológiai betegellátás, a betegek és hozzátartozóik lelkigondozása. Az egymás közötti minőségi kommunikáció, a "közös nyelv" fontosságát fókuszba állító kecskeméti konferencián kerekasztal-beszélgetést is tartanak Reformáció és történelem címmel.