Emma napja van. | 2024.04.19

Harrach: a nehéz helyzetbe került családokon segít a kilakoltatási moratórium meghosszabbítása

2017-10-31 12:09:29

A nehéz helyzetbe került családokon kíván segíteni a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) törvénymódosító javaslata, amellyel két és fél hónapra terjesztenék ki a kilakoltatási moratóriumot - közölte Harrach Péter frakcióvezető keddi budapesti sajtótájékoztatóján.

    A kormánypárti politikus emlékeztetett, hogy eddig december 1-től március 1-ig tartott ez az időszak, amely, ha javaslatukat elfogadják november 15-től április 30-ig terjedne ki.
    Ezzel a nehéz helyzetbe került családok lélegzethez jutnának, és nem fenyegetné őket a kilakoltatás a hideg időszakban - mutatott rá a KDNP-s politikus, aki ritka jelenségnek tartotta a magyar parlamentben, hogy valamennyi frakció támogatta előterjesztésüket.
    Harrach Péter kitért arra is: a három hónapnál régebb óta tartozó 135 ezer hiteles kisebb része devizaadós, míg a többségüknek közüzemi tartozása van.
    A kisebbik kormánypárt frakcióvezetője felidézte az adósságrendezés érdekében hozott intézkedéseket is, közte a végtörlesztést, ami 170 ezer szerződést érintett, a nemzeti eszközkezelő létrehozását, ami 35 ezer család lakhatását oldotta meg, és az árfolyamgátat, amivel 172 ezer család tudott élni. A legjelentősebb lépésként a bankok elszámolását jelölte meg, amelyeknek 1000 milliárd forintot kellett visszafizetniük. Kitért továbbá a KDNP kezdeményezésére a magáncsőd bevezetésére, és a bírósági végrehajtásról szóló módosításokra. Megjegyezte: 1014 ingatlan került a közelmúltban bírósági árverezésre, fele száz százalékos áron, fele efölötti, átlagosan 135 százalékos értéken. Volt értelme a vonatkozó módosításnak - állapította meg Harrach Péter.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó