Gedeon napja van. | 2024.03.28

Szijjártó Péter a gazdasági kapcsolatokról is tárgyalt a marokkói idegenforgalmi miniszterrel

2017-10-31 11:49:32

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Mohhamed Sajjid marokkói idegenforgalmi, légiközlekedésért, kézművesiparért és társadalmi gazdaságért felelős miniszterrel tárgyalt kedden Budapesten - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) az MTI-vel.

    Mint írták, a külügyminiszter a találkozón elmondta, hogy Magyarország támogatja az észak-afrikai országok stabilitását, az elmúlt évek ugyanis bebizonyították, hogy "Európa biztonsága Észak-Afrika stabilitásával kezdődik".
    A magyar-marokkói gazdasági együttműködés alapját adó turizmus területén is jelentős előrelépés történt, ugyanis a mai naptól heti négy közvetlen légi járat köti össze a két országot - közölték. Hozzátették: így Budapestről heti kétszer lehet repülni Marrákesbe, heti kétszer pedig Agadirba, ezzel a két ország közti eddigi utazási idő a felére csökken.
    A KKM-nél emlékeztettek: jelenleg 100 ösztöndíjas marokkói hallgató tanul Magyarországon háromszoros túljelentkezés mellett, ezért a marokkói kormány kezdeményezte az ösztöndíjas helyek számának növelését.