Emma napja van. | 2024.04.19

Jogerősen próbára bocsátották a migránsokat bántalmazó operatőrt

2017-10-02 17:39:00

Jogerősen garázdaság vétségében bűnösnek mondta ki, és három évre próbára bocsátotta a Szegedi Törvényszék azt az operatőrnőt, aki 2015 szeptemberében Röszke külterületén a rendőrsorfalat áttörő migránsokat rúgott meg.

    A vádlott szerkesztő munkatársával az N1 TV megbízásából a migrációs válságról készített anyagot 2015. szeptember 8-án Röszkén, a Dugonyi úti gyűjtőpontnál. Ekkor az út és a kukoricás között mintegy 1300 migráns tartózkodott, kora délután azonban négyszázan kitörtek a várakozásra kijelölt területről.
    A vádlott közvetlenül a rendőrsorfal mögött állva dolgozott, amikor egy migráns lendületében nekifutott. Az operatőrnő azonban továbbra is a helyén maradt, és forgatott. Ezt követően a vádlott a következő fiatal férfit talppal lábszáron rúgta, majd egy szintén futó kislányt is térdmagasságban megrúgott.
    Ezután egy gyermekével kezében elszaladni próbáló férfit egy rendőr próbált visszatartani. Amikor kiszabadult, a vádlott a férfi felé emelte lábát, és erőszakkal igyekezett megállítani. A vádlott így ezzel a tettével is kirívóan közösségellenes magatartást követett el - állapította meg az elsőfokú ítélettől eltérően a törvényszék.
    A televíziótól még az eset napján elbocsátott operatőr az eljárás során arra hivatkozott, hogy csak a rendőri intézkedés alól magukat kivonni akaró embereket próbálta távol tartani magától.
    A másodfokú tárgyaláson Ivány Borbála ügyvéd egyéb érdekelt képviselőjeként az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését javasolta. A Helsinki Bizottság munkatársa szerint a nyomozóhatóság és a bíróság nem vizsgálta a cselekmény mögötti szándékot. Álláspontja szerint felmerül annak lehetősége, hogy a vádlott előítéletes motiváció miatt követte el a bűncselekményt, így az közösség elleni erőszak bűntettének, illetve annak kísérletének minősül.
    Szabó András tanácsvezető bíró ezzel kapcsolatban kifejtette, a bíróság kötve van a vádirathoz - ebben nem szerepelt, hogy a nőt erőszakos magatartás során motiválta volna a sértettek származása, migráns volta. Hozzátette: emellett a bizonyítékok értékelése is a vádirati tényállást támasztotta alá.