Emma napja van. | 2024.04.19

Rákóczi Szövetség: Kárpát-medencei óvodapedagógus-találkozókat tartanak

2017-09-29 16:57:00

Kárpát-medencei óvodapedagógus-találkozókat szervez a Rákóczi Szövetség az ősz folyamán, 400 határon túli magyar óvónő bevonásával - közölte a szervezet pénteken az MTI-vel. 

    Közlésük szerint az első találkozót a hétvégén tartják Székesfehéváron, azon 80 nyugat-felvidéki óvónő vesz részt.
    A következő rendezvény október 6. és 8. között Hajdúszoboszlón lesz, amelyet november 3. és 5. között hódmezővásárhelyi találkozó követ.  
    A programmal szeretnék kifejezni, hogy fontosnak tartják az óvodapedagógusok munkáját, azt megbecsülik, illetve egy szakmai, és kikapcsolódást is szolgáló hétvége keretében szeretnék elősegíteni a kapcsolatépítést. Emellett fórumot biztosítanak az óvodákat és óvónőket érintő témáknak.
    A találkozók kiemelt témája a magyar iskolaválasztás elősegítése a határon túli magyar közösségekben - jelezte a Rákóczi Szövetség.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
08:59
- Mezőgazdasági gépbe szorult világháborús gránátot hatástalanítottak a tűzszerészek
MTI hírfelhasználó