Emma napja van. | 2024.04.19

Vádat emeltek egy fiatalkorú fiú ellen, aki szoláriumból rabolt, majd viperával támadta meg osztálytársát

2017-09-26 10:59:29

Kétrendbeli felfegyverkezve elkövetett rablás, valamint súlyos testi sértés miatt vádat emeltek egy fiatalkorú fiú ellen, aki tavaly kirabolt egy szoláriumot, majd másfél hónappal később viperával támadt egy osztálytársára Budapesten.

    Ibolya Tibor fővárosi főügyész keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében az áll: a vádirat szerint az elkövetéskor 16 éves fiú tavaly október 20-án éjszaka bement egy XV. kerületi szoláriumba, ahol az alkalmazottat késsel megfenyegette, a bevételt követelte tőle, majd felszólította, hogy adjon neki valami drága krémet is. Utóbbit már nem várta meg, benyúlt a pult mögé, az ott tartott krémek közül felmarkolt huszonötöt, majd a pénzzel és a kozmetikumokkal elmenekült.
    A fiatalkorú a vád szerint mintegy másfél hónappal később újabb bűncselekményt követett el; december 6-án, szintén a főváros XV. kerületében éppen hazafelé tartó egyik osztálytársát támadta meg. A vádlott a fiút egy teleszkópos bottal ütötte meg, majd a földre került sértettől elvette a mobiltelefonját. A kiskorút nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléssel vitték kórházba.
    A fiatalkorú elkövetővel szemben a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség gyermek- és fiatalkorúak bűnügyeinek részlege nyújtott be vádiratot. A kiszabható büntetés felső határa hét és fél évig terjedő szabadságvesztés. A vádlott előzetes letartóztatásban van.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó