Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint ötven programmal várják az édeklődőket Szombathelyen

2017-09-25 14:40:17

Több mint ötven érdekes programmal várják az érdeklődőket szeptember 29-én Szombathelyen a kutatók éjszakáján, a kínálatban molekuláris modellezés és hőfénykép készítése ugyanúgy szerepel, mint a csillagos ég vagy a környezetünkben élő ízeltlábúak szakértő tanulmányozása.

    Érdekes, látványos és néha meghökkentő fizikai, kémiai, vagy éppen biológiai kísérletek várják a tudomány iránt érdeklődőket Szombathelyen, ahol többek közt Játék a tűzzel, Brutális biológia címmel is tartanak rendezvényeket.
    Aki érdeklődik az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Savaria Egyetemi Központján elérhető képzések, ezen belül is a mérnökképzés iránt, az a kutatók éjszakáján részese lehet egy gépész shownak, bepillantást nyerhet egyebek között az egyetem gépészeti laboratóriumának világába, működés közben láthatja a pneumatikai labor robotját is, a "földszinttől a padlásig" bejárhatja az egyetem épületét, valamint találkozhat a duális mérnökképzésbe bekapcsolódott cégek képviselőivel is.
    A szombathelyi programokhoz kapcsolódik a Tudományos és Ismeretterjesztő Társulat (TIT) helyi csoportja, székházukban újdonságként az urbanisztika, azaz a városfejlesztés komplex tudományával ismerkedhetnek meg mindazok, akik szeretnék tudni, hogyan lett a város amiben élnek olyan, amilyen most. 
    A város jövőjének boncolgatása után Szabó M. Gyula csillagász messzebbre tekint, előadásában bolygónk jövőjét boncolgatja.