Emma napja van. | 2024.04.19

NFM: hatékonyabban szűrhetők ki a túlsúllyal közlekedő teherautók

2017-09-19 11:02:25

Keddtől küldhet figyelmeztetést a szabálysértő fuvarozóknak a nemzeti tengelysúlymérő rendszer, miután elindul az objektív felelősség elve alapján funkcionáló automatikus üzemmódja - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kedden.

    A tárca közleményében kifejtette: a túlsúlyos tehergépkocsik fokozott baleseti kockázatot jelentenek, felgyorsítják a közutak amortizációját, valamint a szabályszegő fuvarozók jogtalan versenyelőnyre tesznek szert a jogkövető vállalkozásokkal szemben, a hagyományos módszerekkel viszont a káros gyakorlat nem szorítható vissza a szükséges hatékonysággal.
    A nemzeti tengelysúlymérő rendszer (tsm) célja, hogy a korábbi eljáráshoz képest eredményesebben segítse kiszűrni a forgalomból a túlsúllyal közlekedő teherautókat. A 89 mérési ponton telepített, útba süllyesztett érzékelők az elhaladó járművek tengelyterhelését és össztömegét mozgás közben képesek meghatározni.
    A tsm-rendszer előszűrő funkcióval március 31-e óta működött, így már nem találomra, hanem mért adatok alapján terelték ki a közúti ellenőrök a forgalomból a túlsúlyos teherautókat.
    Kedden indul a rendszernek a bírságolást a jármű megállítása nélkül is lehetővé tévő, az objektív felelősség elve alapján működő ága. A tsm automatikusan mér, a következő hónapokban azonban még nem bírsághatározatot, hanem csak figyelmeztetést küld az üzembentartóknak.
    Az NFM közölte, a kiépített mérőállomások a hitelesítés előrehaladásának ütemében, az év végéig fokozatosan kapcsolódnak be a rendszerbe. Az objektív bírságolás kezdetének későbbiekben meghatározandó időpontjáról a felkészülési időszak gyakorlati működési tapasztalatai alapján születhet döntés.
    A rendszer bevezetése nem jelent újabb kötelezettséget az érintett vállalkozások számára, ugyanakkor elősegíti a korábban is elvárt jogszabályi követelmények érvényesülését - hangsúlyozta a tárca.
    A közlemény szerint az ellenőrzési hatékonyság a korábbi 2 százalékról 50 százalék fölé nő, ami idővel a jogkövető magatartás általánossá válásához vezethet. A tsm működésével így csökken a balesetek száma és kimenetelének súlyossága, lelassul az utak állapotának romlása, illetve jelentősen javul a szabályokat betartó fuvarozók versenyhelyzete.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó