Emma napja van. | 2024.04.19

Tízezrek tüntettek Londonban a Brexit ellen

2017-09-10 09:26:00

Tízezrek tüntettek szombaton Londonban a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése ellen.

    A People s March for Europe (Népi felvonulás Európáért) címmel megrendezett demonstráción a szervezők szerint legalább 50 ezren vettek részt.
    A menet a Hyde Parktól indult, és Trafalgar-tér, majd a kormányzati negyed főutcája, a Whitehall érintésével a parlament épülete előtti térre érkezett.
    A tömeg a Whitehallról nyíló Downing Streetnél, a miniszterelnöki hivatalnak és rezidenciának otthon nyújtó, kerítéssel elzárt kis utcánál hangos pfújolásban tört ki.
    A tüntetés egyik mottója az Exit from Brexit (Kiszállás a Brexitből) volt. Több ezer tiltakozó az Európai Unió kék lobogóját emelte a magasba a parlament elé érve.
    A demonstráció egyik főszervezője Sir Bob Geldof rockzenész és társadalmi aktivista volt.
    Részt vett a megmozduláson Sir Vince Cable, a harmadik legnagyobb országos brit parlamenti párt, a Liberális Demokraták vezetője is, aki kijelentette: meg kell állítani a Brexit-folyamatot, mert azt csak a Konzervatív Párt vezette "hozzá nem értő, működésképtelen, megosztott kormány akarja rákényszeríteni az országra".
    A Liberális Demokraták az egyetlen országos parlamenti erő, amelynek programjában a kilépési folyamat visszafordítása szerepel.
    Cable a BBC televíziónak nyilatkozva nemrégiben kijelentette: az emberek rá fognak jönni, hogy a brit EU-tagságról tartott tavalyi népszavazáson - amelyen a kilépésre szavazók kerültek szűk, 51,9 százalékos többségbe - nem arra voksoltak, hogy elszegényedjenek, ezért az ő meggyőződése szerint ismét napirendre kerül majd az a kérdés, hogy Nagy-Britannia ne maradjon-e mégis az Európai Unió tagja.         "Kezdek hinni abban a lehetőségben, hogy esetleg nem lesz Brexit" - fogalmazott a brit liberális párt vezetője a minapi BBC-interjúban, hozzátéve: a kiutat egy újabb népszavazás kínálhatja, abban az esetben, ha bebizonyosodik, hogy a Brexit katasztrofális következményekkel jár.
    A szombati People's March for Europe demonstráció szervezői is azzal a felhívással hirdették meg a tüntetést, hogy újabb referendumot kell tartani a brit EU-tagságról, és e népszavazáson egyértelműen a választható lehetőségek között kell lennie a bennmaradásnak az Európai Unióban.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó