Tivadar napja van. | 2024.04.20

Kezdődik a Magyar Örökség Fesztivál New Yorkban

2017-09-08 12:15:00

Pénteken kezdődik a II. Magyar Örökség Fesztivál - Mesterségek Ünnepe a New York-i Magyar Ház és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szervezésében az amerikai metropoliszban.

    A szabadtéri fesztivál három napig tart, kiállításokkal, koncertekkel, utcafesztivállal, néptánc- és népművészeti bemutatókkal várják a magyar kultúra és kézművesség iránt érdeklődőket.
    Nagy Ildikó, a New York-i Magyar Ház vezetője az MTI-nek elmondta, hogy sok művész érkezik Magyarországról és Erdélyből a rendezvényre. Muzsikál majd például Dresch Mihály dzsesszzenész, az erdélyi Üsztürü zenekar Nyitrai Mariannával és bemutatják tudományukat tojásírók és kékfestők, hegedűkészítők és bőrművesek is. Közben magyar bort és hagyományos magyar étkeket lehet kóstolni. 
    A fesztivál pénteken este hat magyar tájegység mintegy ezer hímestojásának kiállításával és a két világsztár, a magyar Dresch Mihály és az amerikai Chris Potter vezette kvartett koncertjével nyílik meg. Szombaton a Magyar Ház épülete előtt utcafesztivál lesz, amelynek keretében a budai Várnegyedben már sikeressé vált Mesterségek Ünnepét rendezik meg. Nyolcféle régi mesterség képviselője - Fekete Ildikó tojásíró, Kovács Attila csizmadia, Sümegi Elelmér hegedűkészítő, Sütő Levente Lehel vargyasi bútorfestő, Tóth Ildikó győri kékfestő, Vidák Anna nemezkészítő és Zeleiné Pap Bernadett matyó hímző - mutatja be portékáit és mestersége fortélyait is. 
    "Kicsiny műhelyt rendezünk be, az érdeklődők itt megnézhetik, sőt, ha kedvük tartja, ki is próbálhatják az érdekes mesterségeket, hiszen a szükséges szerszámokat és eszközöket is kihoztuk. Például a kékfestéshez mintadúcokat, a tojásíráshoz méhviaszt hoztunk" - mondta Nagy Ildikó. A Magyar Ház elnöke fontosnak tartja, hogy ne "csak" bemutassák a magyar kultúrát New Yorkban, hanem erősítsék az itt élő magyarokban is az óhaza népművészetét és kultúráját. 
    A szombat egyébként teljes egészében a fesztiválozásé és mulatozásé. Szombaton lépnek fel az Állami Népi Együttes és a Hortensia táncegyüttes néptáncosai, az erdélyi Üsztürü zenekar Nyitrai Mariann énekesnővel és szombaton tartják a magyar díszítőművészet által inspirált Madarász Melinda Meyke divattervező bemutatóját, ő a hagyományos minták és a modern ruhatervezés ötvözésének egyik legkiválóbb magyar alkotója. "Modern ruhába szőtt archaizmus, igazi, autentikus népművészeti elemekkel" - mondja Nagy Ildikó.
    A Magyar Örökség Fesztivál vasárnap a mesterségekkel történő elmélyültebb ismerkedéssel - úgynevezett kiscsoportos foglalkozásokkal - zárul. Este pedig Polgár Éva zongoraművész Kodály- és Liszt-darabokkal búcsúztatja a az érdeklődőket. "Ezzel ünnepélyesen lezárjuk a Kodály-évet is" - hangsúlyozta az MTI-nek Nagy Ildikó.