Emma napja van. | 2024.04.19

Nem részesítené előnyben az ellenzékbe vonulást az osztrák kancellár

2017-09-07 15:55:00

Ugyan nem részesítené előnyben az ellenzékbe vonulást, de csupán a párttagok állása miatt nem fog belemenni koalíciós együttműködésbe Christian Kern kancellár, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke, aki minderről egy csütörtöki lapinterjúban beszélt.

    A Die Presse című osztrák lap által közölt interjúban kitért arra is, hogy koalíciós tárgyalás esetén a néppárt által felvázolt megszorító csomag végrehajtásába sem egyezik bele. "Ezt nem lehet velünk eljátszani" - mondta.
    Edgar Weinzettl az Ö1 osztrák közszolgálati rádió belpolitikai rovatvezetőjének csütörtöki elemzése szerint az SPÖ-n belül feltételezhetően többen elutasítanák a Szabadságpárttal való együttműködést, ezért a párt elsődleges problémája most nem az Osztrák Szabadságpárthoz (FPÖ) való viszonya, hanem hogy a választásokat követően ne szolgáltassa ki magát a jelenlegi koalíciós partnernek, az Osztrák Néppártnak (ÖVP).
    Christian Kern egy múlt heti vitaműsorban azt mondta, hogy amennyiben a Szociáldemokrata Párt második helyen végez az október 15-én tartandó parlamenti választáson, úgy ellenzékbe vonul, vagyis ez azt jelentené, hogy szabadságpárti és néppárti koalíció vezetné majd az országot.
    A szakértők szerint Kern ezzel a kijelentéssel egyrészt saját pártját akarta motiválni, másrészt azon választókat szerette volna a voksolásra ösztönözni, akik nem akarnak szabadságpárti-néppárti koalíciót. 
    Több mint öt héttel a választás előtt készült felmérések továbbra is határozott néppárti előnyt mérnek, a második-harmadik helyért pedig szoros szociáldemokrata-szabadságpárti küzdelmet jeleznek előre.
    Research-Affairs kutatóintézet által augusztus végén bemutatott felmérés szerint legtöbben, az osztrákok harminc százaléka FPÖ-ÖVP koalíciót tart elképzelhetőnek és mindössze 11 százalék tartaná jó megoldásnak a jelenlegi néppárti és szociáldemokrata közös kormányzás folytatását. A megkérdezettek 14 százalék az SPÖ, Zöldek, Neos és Peter Pilz listája közötti együttműködésre voksolna, 12 százalék pedig az FPÖ-SPÖ koalíciót részesítené előnyben.