Auguszta napja van. | 2024.03.29

Uniós biztos: továbbra is fennáll a terrortámadás kockázata Európában

2017-09-07 13:40:00

Mivel továbbra is fennáll a terrortámadás elkövetésének "reális kockázata", az Európai Unió célja, hogy csökkentse a terroristák mozgásterét nehezebbé téve számukra az utazást, a kiképzést, valamint azt, hogy pénzhez, fegyverekhez és robbanószerekhez jussanak - jelentette ki csütörtökön Brüsszelben Julian King, a terrorizmus, a szervezett- és kiberbűnözés elleni küzdelem összehangolásáért felelős brit uniós biztos.

    Julian King elmondta, az Iszlám Állam felszámolása céljából létrejött nemzetközi összefogás sikeres katonai akciói következtében erősödött az európai célpontok ellen tervezett támadások elkövetésének veszélye. A terrorszervezet területének csökkenése miatt visszaszivárgó, európai országok állampolgárságával rendelkező egykori harcosok és a körülöttük kialakuló szélsőséges nézeteket valló csoportok miatt fennáll a terrorizmus finanszírozásának újabb beáramlása. Leküzdése érdekében a bizottság három javaslatot terjesztett elő a pénzmosás, a jogellenes pénzforgalom, illetve a vagyonbefagyasztás és -elkobzás területére vonatkozó uniós jogi keret kiegészítése érdekében.
    Elmondta azt is, hogy a terrorizmus elleni küzdelemről szóló irányelv bűncselekménynek nyilvánítja a terrorizmus finanszírozását, a kiképzésben való részvételt vagy azt, ha valaki útra kel, hogy csatlakozzon egy terroristacsoporthoz. A bizottság ezek mellett megerősítette a terrorizmus áldozatainak jogait.
    A brit uniós biztos arról tájékoztatott, hogy szoros együttműködés folyik az unió és az internetes platformok között a terrorista tartalmakhoz való hozzáférés csökkentése érdekében. Az uniós rendőri együttműködést koordináló szervezet, az Europol keretei között működő, szélsőséges internetes tartalmakkal foglalkozó egység az elmúlt két évben 35 ezer interneten megjelenő terrorista tartalmat jelölt meg, amelynek 80-90 százalékát el is távolították.
    King elmondta, az unió és tagországai biztonságosabbá tették a külső határokat, a radikalizálódás leküzdése érdekében fokozták együttműködésünket az internetes vállalkozásokkal és a helyi közösségekkel, a közelmúltban elkövetett támadások tragédiái rámutatnak ugyanakkor, hogy további erősfeszítésekre van szükség a biztonság érdekében.
    Arról tájékoztatott, hogy a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni küzdelem, illetve az azokat támogató eszközök felszámolása érdekében megállapodás született az EU külső határait átlépő utasok be- és kilépési adatait rögzítő uniós határregisztrációs rendszerről, zajlik már az Európába vízummentesen beutazóknak a határok elérése előtt történő biztonsági ellenőrzését célzó rendszer, az úgynevezett Európai Utasinformációs és Engedélyezési Rendszer (ETIAS) létrehozására irányuló munka.