Auguszta napja van. | 2024.03.29

Dávid Ilona: év végére tovább csökkenhet a MÁV adóssága

2017-09-05 16:58:00

Év végére 54 milliárd forintra csökkenhet a MÁV adósságállománya, amely 2010-ben még 300 milliárd forint volt - mondta Dávid Ilona, a MÁV elnök-vezérigazgatója kedden egy Szombathelyen rendezett vasútfejlesztési konferencia előtt újságíróknak.

    Emelkedő utaslétszám mellett folyamatosan nő a vasúttársaság árbevétele, az utóbbi években pedig több olyan fejlesztés történt, amely kiszámíthatóvá teszi a társaság gazdálkodását, valamint a szolgáltatások minőségét is javítja - hangoztatta az elnök-vezérigazgató.
    Az eredmények közé sorolta, hogy európai uniós és belföldi forrásokból az elmúlt időszakban felújították a vasúti pályák jelentős részét, több vasútállomást, korszerűbb vasúti kocsikat, motorvonatokat szereztek be, saját forrásokból emelték a béreket, emellett sikerült megállapodni arról, hogy a kormány segítségével az idei évtől kezdve három év alatt harminc százalékkal emelik a béreket.
    Dávid Ilona szólt arról is, hogy a Nyugat-dunántúli Régióban a GYSEV-vel közösen zajlottak a vasúti fejlesztések, szintén uniós források felhasználásával zajlott a villamosítás és a pályaépítést, valamint az önkormányzatok bevonásával több településen sikerült úgynevezett P+R parkolókat építeni.
    Hozzátette: a sok apróbb fejlesztés mellett a közeli jövő egyik legnagyobb fejlesztése a térségben a szombathelyi vasútállomás intermodális csomóponttá való fejlesztése, amely a Modern városok programban valósul meg.
    Ungvári Csaba, a GYSEV vezérigazgató-helyettese a tanácskozás előtt elmondta: a kőszegi vonal kivételével a GYSEV minden vonalát villamosították, ami lehetőséget adott a szolgáltatások fejlesztésére, például korszerű motorvonatok forgalomba állítására a régióban.
    Közölte: egy tavaly aláírt szerződés alapján tíz új motorvonatot szereznek be és ezzel 2019-ig teljesen korszerűsítik a gépparkot.
    Az utóbbi évek fejlesztései közül a vezérigazgató-helyettes kiemelte a körmendi intermodális csomópont kiépítését, amelyhez kapcsolódva az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ (ENYKK) Zrt.-vel együttműködve közös bérleteket alakítottak ki, illetve több vasútállomás mellett P+R parkolókat alakítottak ki.
    További fejlesztési terveikről Ungvári Csaba azt mondta: a vasútvillamosítások és infrastrukturális beruházások gyakorlatilag Rajkától Zalaszentivánon át Hodosig kialakítottak egy észak-déli árufuvarozási folyosót, amelynek teljessé tételéhez Zalaszentivánon meg kell építeni még egy vágányt.