Emma napja van. | 2024.04.19

Értékes festmények tűntek el a szerb parlamentből Milosevic hatalmának megdöntésekor

2017-08-30 10:25:00

Hatvan festmény eltűnt vagy megsemmisült, további több tucat pedig megsérült 2000. október 5-én, azon a napon, amikor Belgrádban a tüntetők betörtek a parlamentbe, és a kéthetes tiltakozássorozat eredményeképpen megdöntötték a diktátornak is nevezett Slobodan Milosevic hatalmát.

    A Politika című belgrádi napilap szerdán közölt cikke szerint számos jugoszláv és szerb festő képe tűnt el tizenhét évvel ezelőtt. "Ezek a képek mindmáig nem kerültek elő, a róluk készült fotók a belügyminisztérium adatbázisában megtalálhatók, a rendőrség azóta sem zárta le a nyomozást" - hangsúlyozta Vesna Dujmovic, a szerbiai képviselőház értékeit felügyelő csoport tagja. Hozzátette: pótolhatatlan veszteségről van szó. 
    Dujmovic kiemelte, hogy a művelődési minisztérium az utóbbi években 39 képet adományozott a parlamentnek, így kortárs alkotók képeivel egészítették ki a kollekciót. 
    A belgrádi parlament épülete közel három évtizedig épült, az első ülést ebben az épületben 1936. október 20-án tartották. Ezt követően kezdték díszíteni a termeket és az irodákat. 2000. október 5. előtt 156 kép volt a gyűjteményben, most pedig 168, főként olajfestmény látható a szerb főváros egyik legimpozánsabb épületében.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó