Auguszta napja van. | 2024.03.29

Kiss Norbert második a vasárnapi első futamon

2017-08-27 15:17:00

A kétszeres Európa-bajnok Kiss Norbert, a Tankpool24-Mercedes magyar pilótája a második helyen ért célba a kamion Eb magyarországi versenyhétvégéjének vasárnap délután rendezett harmadik futamán.

    A 32 éves szombathelyi pilótát az összetett pontversenyben is az élen álló cseh Adam Lacko előzte meg, míg a harmadik helyen a mezőny egyetlen női pilótája, a német Stephanie Halm végzett.
    Kiss a szombati naphoz hasonlóan vasárnap délelőtt is nagy fölénnyel nyerte meg az időmérő edzést, így az első rajtkockából indulhatott. A startnál a magyar pilóta Mercedese lassabbnak tűnt, mint a második helyről rajtoló Lacko Freightliner típusú kamionja, de az első kanyarban még a szombathelyi versenyző fordult vezető pozícióban.
    Lacko két kanyarral később már előnyösebb helyzetben volt, meg is előzte Kisst, majd igyekezett tartani a kettejük között kialakult 5-6 tizedmásodperces különbséget. A magyar versenyző - akit ezúttal is hangosan és lelkesen buzdított a lelátón helyet foglaló több tízezer fős hazai közönség - a 11 körös futam végéig tapadt Lackóra, többször úgy tűnt, az előzéssel is megpróbálkozik, de igazán jó helyzetbe végül egyszer sem tudott kerülni.
    Lackónak így most 220 pontja van, Kiss pedig 174 ponttal második az összetettben.
    A kamion Eb mogyoródi hétvégéje 16 órakor a negyedik, utolsó futammal zárul a Hungaroringen.