Emma napja van. | 2024.04.19

Latorczai: erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése 

2017-08-26 13:02:00

Erkölcsi kötelesség a határon túl élő magyarok segítése és támogatása - mondta a Miniszterelnökség kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkára szombat reggel az MTI-nek. 

    Latorczai Csaba a szerbiai Maradék nevű településen részt vett a reformáció 500. évfordulója kapcsán tartott istentiszteleten. 
    Nem szabad elfelejteni, hogy a határon túl élő magyarok az identitásukat sokkal nehezebb környezetben kell, hogy megéljék. 
Ők ebben a nehezebb helyzetben vállalják minden nap magyarságukat - tette hozzá.
    Megjegyezte, hihetetlen nagy erőforrást jelentenek a külhoni magyarok, amivel az összmagyarságnak is tartást és lehetőséget biztosítanak.
    Latorczai Csaba szólt arról is, a Szerbiai Református Egyház ünnepségére meghívták Orbán Viktort, de a miniszterelnök személyesen nem tudott jelen lenni, ezért egy üzenetet juttatott el az ott élő magyar embereknek. 
    A helyettes államtitkár az üzenetből idézve elmondta, Orbán Viktor köszönetet mondott azért, hogy a szerémségiek őrzik magyarságukat, miközben nemcsak a származásuk, de a vallásuk szerint is szórványban élnek.