Andrea napja van. | 2024.04.18

Megfosztják állampolgárságuktól a Szíriában az Iszlám Államért harcoló izraelieket

2017-08-23 10:27:00

Megfosztják izraeli állampolgárságuktól az Iszlám Állam terrorszervezet oldalán harcoló zsoldosokat  - jelentette szerdán az izraeli média.

    A sajtóhírek szerint a belügyminisztérium elkezdte a hivatalos eljárásokat, amelyekkel megfosztják őket állampolgárságuktól.
    A héten lép életbe Arije Deri izraeli belügyminiszter javaslatára március elején módosított állampolgársági törvényt, amely immár kiterjed azokra a személyekre is, akik nem Izrael területén, hanem az ország határain túl - így Szíriában, az Iszlám Állam oldalán harcolva - veszélyeztetik az izraeliek biztonságát. Arije Deri szerint ez komoly elrettentő erőt jelent azok számára, akik csatlakozni akarnak az Iszlám Államhoz.
    A Sin Bét belbiztonsági szolgálat már átadta az illetékes hatóságoknak az érintett tizenkilenc izraeli állampolgár nevét tartalmazó listát. A rajta szereplők közül ketten muzulmán hitre áttért zsidók.  Az egyikük egy huszonnyolc éves, Asdódban felnőtt, de az egykori Szovjetunióban született nő, a másikuk pedig egy harminckét éves, Lódban nevelkedett férfi, aki szintén a Szovjetunióban született. Mindketten felvették az iszlám vallást, és Szíriába utazásuk előtt arra kérték a belügyminisztériumot, hogy muzulmánként tartsák őket nyilván. A listán egy olyan izraeli arab muzulmán is szerepel, aki korábban az izraeli hadseregben szolgált, majd csatlakozott a dzsihadistákhoz. A többiek izraeli arabok Kelet-Jeruzsálemből és más arab településekről.
    A Sin Bét listáján eredetileg húsz név szerepelt, de mire összeállították és továbbították a belügyminisztériumnak, egy izraeli szélsőséges már életét vesztette a szíriai harcokban.
    Az izraeli tévék híradásai szerint a 2011 óta tartó szíriai polgárháborúban összesen mintegy hatvan izraeli állampolgár küzdött az Iszlám Állam oldalán. Egy részük életét vesztette, a hazatérőket pedig bíróság elé állították, de állampolgárságuktól, illetve az ezzel járó társadalombiztosításuktól eddig nem fosztották meg őket.