Gedeon napja van. | 2024.03.28

Pozitív meglepetést hozott a júniusi béradat

2017-08-22 13:35:00

 

A júniusi béradat pozitív meglepetést okozott az elemzői konszenzushoz mérve, és a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiányát, a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatását mutatja - így kommentálták piaci elemzők a Központi Statisztikai Hivatalnak (KSH) a júniusi béradatokról kedden kiadott jelentését. 

 

    A KSH jelentése szerint a bruttó átlagkeresetek 14,4 százalékkal nőttek júniusban az egy évvel korábbihoz képest, a növekedés ismét gyorsult az előző havi, 12,9 százalékos ütemet követően.  Az egyszeri jutalmak és prémiumok 28,7 százalékkal, míg a rendszeres jövedelmek 13,5 százalékkal nőttek. A vállalkozásoknál 13,5 százalékos, a költségvetési szférában 16,1 százalékos volt a béremelkdés. Az első fél évben a bruttó átlagkeresetek 12,5 százalékkal voltak magasabbak, mint egy évvel korábban. A júniusi 1,9 és az első félévi 2,3 százalékos inflációval számolva a reálkeresetek júniusban 12,3 százalékkal, január-júniusban 10,0 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. 
    Horváth András, a Takarékbank elemzője az MTI-nek küldött kommentárjában rámutatott: a várakozásokat felülmúló júniusi béremelkedés a képzett munkaerő egyre fokozottabb hiányát, illetve a bérmegállapodások és a költségvetési életpályák hatását mutatja. Várakozása szerint idén 13 százalék körüli ütemben  nőhetnek a bérek a bérmegállapodások és az egyre fokozottabb szakember hiány miatt. Ez a növekedési ütem várhatóan a 2018-ban is kitart, a 8 és 12 százalékos további bérminimum-emelés eredményeként. Így a várt 2,3 százalékos éves infláció mellett 10 százalékot meghaladó reálbér növekedés lehet ebben az évben, míg 2013-tól 2017 végéig összesen 31 százalékkal, közfoglalkoztatottak nélkül számolva pedig 35 százalékkal nőhetnek a reálbérek. 
    Egyes hiányszakmákban gyorsuló ütemű bérnövekedésre lehet számítani a következő időszakban. Az elmúlt hónapokban folytatott bértárgyalások - egyes esetekben kétszámjegyű bérmegállapodások - is ezt tükrözik, továbbá egyes ágazatokban folytatódik az életpályamodellek bevezetése, illetve a turizmusban és a kiskereskedelemben már 240 ezer forintos bérminimumról zajlanak a tárgyalások - írta.
    Virovácz Péter, az ING Bank vezető elemzője kiemelte, a  rendszeres bérek növekedése mellett a nem havi rendszerességű juttatások is 28,7 százalékkal nőttek, ami  az elmúlt évek egyik legnagyobb bónusznövekedését jelenti. Rámutatott, hogy átlag feletti volt a bérnövekedés a munkaerőhiány által sújtott építőiparban. A statisztikák szerint 90 ezerrel nőtt az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak száma éves összevetésben, ugyanakkor 49 ezerrel csökkent a közfoglalkoztatottak száma, így nemzetgazdasági szinten is tovább nőtt a munkaerőpiaci kereslet.
    Az év második felében is hasonlóan dinamikus bérnövekedésre számít az elemző, sőt ahogy a munkaerőhiány egyre jelentősebb problémát okoz, magasabb bérnövekedési adatokat sem tart kizártnak  Az év egészében így akár 13-14 százalék körül alakulhat a keresetek növekedése, ami a lakossági fogyasztás és a fogyasztói bizalom tartós növekedését vetíti előre és érdemben támogathatja a GDP növekedését.
    Ürmössy Gergely, az Erste Bank vezető makrogazdasági elemzője összességében úgy látja, hogy idén a bérnövekedés éves átlagban 11-12 százalék körül alakulhat, míg az átlagos infláció 2,3 százalékra gyorsulhat, így reálértelemben 9-10 százalék körüli keresetnövekedés is bekövetkezhet. Az erősödő belső keresletnek az lesz a következménye, hogy az infláció jövőre még tovább gyorsulhat és az átlagos áremelkedés üteme 3,4 százalék lehet. A feszes munkaerőpiac, a növekvő bérek és a fokozatosan javuló fogyasztói bizalom abba az irányba mutat, hogy idén a GDP növekedéséhez a háztartások fogyasztása jelentősen hozzájárulhat - jegyezte meg.