Emma napja van. | 2024.04.19

Nagyon nehéz védekezni a gázolásos merényletek ellen

2017-08-19 13:45:00

 

Nagyon nehéz védekezni a gázolásos merényletek ellen - mondta Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.

 

    A szakértőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy csütörtök délután Barcelona központjában egy feltételezett dzsihadista kisteherautójával gyalogosok közé hajtott, és hatszáz méteren keresztül gázolt el járókelőket. Péntekre virradóra Cambrils katalán tengerparti üdülőhelyen is gázolásos merényletet követtek el. A merényletekben tizennégy ember meghalt, és mintegy százharmincan megsebesültek. 
    A szakértő a műsorban elmondta: gyakorlatilag lehetetlen az ilyenfajta gázolásos elkövetéseket kivédeni, hiszen fel lehet hozzá használni saját gépkocsit, béreltet vagy akár lopottat is. Hozzátette: a legfontosabb létesítményeket, rendezvényeket meg lehet védeni az ilyen támadásoktól, például a vizes világbajnokságnál is alkalmazott betonakadályokkal, de egy nagyváros számtalan célpontot kínál. Akár egy tömött buszmegálló is lehet célpont, márpedig minden buszmegálló elé, mellé nem lehet betonakadályokat létesíteni - jegyezte meg. 
    Kaiser Ferenc szerint fel kell készülni a további gázolásos merényletekre is, mivel "borzasztó egyszerű" végrehajtani és nem igényel komolyabb előkészületeket. Ugyanakkor a gázolásos merényletek stratégiai hatása kisebb, mintha bomba robbant volna - jegyezte meg.
    Hozzátette: a bombarobbantást megszervezni és végrehajtani sokkal nagyobb előkészületeket, sokkal komolyabb műszaki tudást igényel, és több anyagi erőforrást is, a gázolásos elkövetés a szegényebb, alulképzettebb terroristák kedvenc fegyvere, "viszont belőlük van több".

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó