Emma napja van. | 2024.04.19

A határidő lejárta után is megkísérlik megválasztani a koszovói házelnököt

2017-08-16 16:41:56

Noha pénteken az előzetes információk szerint lejár a koszovói házelnök megválasztásának határideje, a parlamenti pártok szerdán megállapodtak, hogy augusztus 24-én, azaz a jövő csütörtökön ismét megkísérlik megválasztani a pristinai törvényhozás elnökét, hogy ne kelljen előrehozott választást tartani az országban.

    A pristinai sajtó beszámolói szerint Adem Mikullovi korelnök szerdán tárgyalt a parlamenti pártok vezetőivel, akik még egy hét haladékot kértek az egyeztetésekre. 
    A parlament alakuló ülését augusztus 3-án tartották meg, ám csak a képviselők kinevezését hitelesítették, a házelnököt és helyetteseit nem választották meg. A koszovói törvények szerint erre tizenöt nap áll rendelkezésre, a határidő pedig pénteken lejár. A korábban elhangzottakkal szemben szerdán Mikullovci azt mondta, a házelnököt augusztus 27-ig kell megválasztani az alkotmányban foglaltak szerint, így nem csúsznak ki a határidőből.
    A pártok közül csak az ultranacionalista Önrendelkezés nem vett részt a szerdai egyeztetésen, a többiek beleegyeztek abba, hogy a jövő héten tegyenek egy újabb kísérletet, a legtöbb képviselővel rendelkező koalíció ugyanis ígéretet tett arra, hogy a korábbiakkal ellentétben ezúttal nem bojkottálja majd az ülést, és megnevezi házelnökjelöltjét.  
    Sajtóértesülések szerint a parlament elnökének Kadri Veselit, a Koszovói Demokrata Párt elnökét fogják jelölni, aki az előző mandátumban is ezt a posztot töltötte be. 
    A júniusi választást a Koszovói Demokrata Párt (PDK), a Szövetség Koszovó Jövőjéért (AAK) és a Koszovói Kezdeményezés (Nisma) koalícíója nyerte meg, és 39 mandátumot szerzett a 120 fős törvényhozásban, így további 22 képviselő támogatását kell megszereznie ahhoz, hogy kormányozni tudjon. A második helyen az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) végzett, nekik 32 parlamenti helyük lett. Az Isa Mustafa eddigi miniszterelnök vezette Koszovói Demokrata Szövetség (LDK), a Szövetség az Új Koszovóért (AKR), valamint az Alternatív Párt koalíciójának pedig 29 képviselője van. A kisebbségeknek húsz, úgynevezett garantált hely jár.
    Enver Hoxhaj, a PDK képviselője kijelentette, amint megválasztják a házelnököt, a köztársasági elnök felkérheti a győztes koalíció vezetőjét, Ramush Haradinajt a kormányalakításra, aki nagyon hamar bemutatja programját és kabinetjének tagjait, hogy megkezdődhessen a munka.