Gedeon napja van. | 2024.03.28

Társukat bántalmazó fogvatartottak ellen emeltek vádat

2017-08-02 09:16:05

Vádat emeltek két Nagyfán fogva tartott férfival szemben, akik besúgással gyanúsították meg, és bántalmazták társukat - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője szerdán az MTI-t.

    Szanka Ferenc közölte, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség a férfiakat aljas indokból elkövetett súlyos testi sértés bűntettével vádolja. A vádlottak egyike a bűncselekményt különös visszaesőként, társa erőszakos többszörös visszaesőként követte el.
    A vádirat szerint a férfiak a Szegedi Fegyház és Börtön nagyfai objektumában töltötték jogerős szabadságvesztésüket, amikor tavaly június 6-án áthívták zárkájukba a sértettet, akit besúgással gyanúsítottak meg. Azt mondták, a sértett úgy tudja ezt jóvá tenni, ha a felesége kábítószert juttat be a börtönbe. A férfi a kérést elutasította, ezért a vádlottak megverték, majd megfenyegették, hogy senkinek se merjen a történtekről szólni. A fegyőrök este észrevették a férfi sérüléseit, és kórházba vitték. A vádlottak, miután a sértett visszatért, újból megfenyegették a férfit, hogy besúgása miatt kiirtják a családját, és ismét megverték. A sértett a bántalmazás miatt másnap rosszul lett; kiderült, hogy súlyos sérüléseket szenvedett, eltörött egy bordája és az egyik szemgödre - közölte a csoportvezető ügyész.