Emma napja van. | 2024.04.19

Holland drogdílereket vettek őrizetbe a berceli SUN Fesztiválon

2017-07-24 12:31:27

 

Őrizetbe vettek két holland állampolgárt a Bercel melletti Csobánkapusztán tartott SUN Fesztiválon, a 30 éves és a 25 éves férfit kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-vel.

 

    Dankóné Nagy Éva tájékoztatása szerint a rendőrök szombaton fogták el a két férfit. Sátrukban, valamint egyikük hátizsákjában és övtáskájában összesen 339 tablettát, 168 gramm zöldes-barnás növényi törmeléket, továbbá 93 önzáró tasakban fehér és barnás színű kristályos anyagot találtak a nyomozók.
    Elmondta: a rendőrök a rendezvény területén szintén szombaton egy másik 25 éves holland férfit is igazoltattak, akinél a ruházata és a gépkocsija átvizsgálása során három gramm növényi törmeléket találtak.
    A három férfit előállították a balassagyarmati rendőrkapitányságra, ahol a mintavétel mindannyiuk szervezetében kábítószer jelenlétét mutatta ki.
    A szóvivő közölte: a 30 éves holland férfit és 25 éves társát kábítószer-kereskedelem bűntett és kábítószer-birtoklás vétség, míg a másik 25 éves férfit kábítószer-birtoklás vétség miatt hallgatták ki gyanúsítottként.
    A három férfit őrizetbe vették. 
    Július 20-án kezdődött meg a hippikommunák hangulatát idéző Solar United Natives (SUN) Fesztivál a Nógrád megyei településen.
    A rendezvényen tavaly fél kilogramm különböző állagú kábítószert találtak egy olasz és egy spanyol nőnél. Két éve kábítószer-birtoklás, -fogyasztás és -kereskedelem, valamint ittas járművezetés miatt két tucat ember ellen indult büntetőeljárás. 2014-ben kábítószer-fogyasztás, vagyon elleni bűncselekmény és ittas vezetés miatt 56 ember, 2013-ban kábítószer-birtoklás miatt 41 ember ellen indult eljárás a fesztiválon.