Auguszta napja van. | 2024.03.29

Több mint négyszeres túljelentkezés a Balassi Intézet nyári egyetemére

2017-07-20 08:55:02

Több mint négyszeres volt a túljelentkezés a Balassi Intézet nyári egyetemére - mondta Maróti Orsolya, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) Nemzetközi Magyar Nyelvi Képzésekért és Oktatásért Felelős főosztályvezető-helyettese az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában.

    Maróti Orsolya felidézte, a Balassi Intézet több mint hatvan éve foglalkozik a magyar mint idegen nyelv tanításával. 2011 óta a diaszpórából is érkeznek diákok - tette hozzá.
    Az intézet több éve elindította a Balassi nyári egyetemet is, alapvetően a külföldiek magyar nyelvi oktatására, de több más olyan program is van, amely által még jobban megismerhetik Magyarországot és a magyar kultúrát.
    Maróti Orsolya elmondta, hogy a nyári egyetemeken való részvételre pályázók motivációs levelei az idén olyan jók voltak, hogy szeretnék, ha a KKM megemelné a létszámkeretet. Volt olyan fiatal, aki arról írt, szeretné megismerni azt az országot és a kultúráját, amelyért az 1956-ban kivándorolt nagyapja harcolt - említett példát.
    A KKM főosztályvezető-helyettese azt mondta: a Balassi nyári egyetemre a világ számos országából - köztük az Egyesült Államokból, Brazíliából, Új-Zélandról, Kanadából, Németországból, Svájcból és Olaszországból is - érkeznek diákok, összesen hetvenen, közülük húszan a diaszpórában élő magyar fiatalok.