Andrea napja van. | 2024.04.18

Hahn: az unió semmi esetre sem tétlen menekültügyben

2017-07-09 19:52:00

 Az Európai Unió (EU) a menekülthullámot nem nézi tétlenül - szögezte le Johannes Hahn uniós bővítési biztos, osztrák politikus a Kurier című osztrák lap vasárnapi számában megjelent interjújában, amelyben arról is beszélt, hogy a menekültügyi problémákat nem lehet rövid távon megoldani.

    Rámutatott: ha az unió nem tett volna intézkedéseket, úgy már most is jelentősen több menekült lenne a kontinensen. Hozzátette, hogy az EU intézkedéseinek köszönhetően a Törökország irányából érkezők száma 98 százalékkal csökkent. 
    Úgy fogalmazott: megérti az európaiak igényét, hogy a menekültkérdésben mielőbbi megoldást érjenek el, azonban ez azonban nem lehetséges. 
    Hahn felidézte: ugyan megnőtt a Földközi-tengeren átkelő menekültek száma, azonban így csak ötödannyian érkeznek ebből az irányból, mint ahányan korábban a menekültválság tetőpontján jöttek a balkáni útvonalon. A Földközi-tenger felől érkezők 90 százaléka gazdasági menekült, ez a döntő különbség köztük és a balkáni útvonalon jött szíriai háborús menekültek között. 
    Arról is beszélt, hogy az unióba ellenőrzés nélkül lépnek be emberek, továbbá az EU-n belüli menekültelosztás sem működik eredményesen. "Humanistaként nem lehet elfogadni, hogy emberek meghalnak, miközben az életük jobbításáért küzdenek" - mondta az osztrák politikus. 
    Hahn hangsúlyozta, hogy nem elegendőek csupán a líbiai partoknál bevezetett intézkedések, hiszen korábban is több lépés hozta meg a kívánt hatást: az unió és Törökország közötti egyezmény, a balkáni útvonal lezárása és az egyes balkáni államok segítsége. 
    Meglátása szerint az egész menekültútvonal egy hatalmas üzlet az embercsempészeknek, így ezt az üzleti modellt kell "szétverni". Úgy vélte, hogy a határellenőrzés csak egy része az intézkedéscsomagnak, hiszen az embercsempészek a nagyvárosokban is megtalálhatóak, ezért a rendőri egységeknek itt is el kell járniuk. 
    "Sokat tettünk a líbiai helyzet stabilizálásáért" - magyarázta Hahn és kifejtette: a viszonylag békésebb területeken felállították az iskolai rendszert, az egészségügyi ellátást és megkezdték a kórházak felújítását. Továbbá 24 millió euróval támogatták a líbiai parti őrséget. 
    Úgy vélte, hogy az afrikai menekültprobléma még sok éven át fogja foglalkoztatni Európát. Becslése szerint a jelenlegi egymilliárdos afrikai lélekszám az évszázad közepére kétmilliárdra, az évszázad végére pedig négymilliárdra duzzadhat. 
    Kiemelte: az unió Szenegállal való együttműködésének eredményeképpen a Szenegálból menekülők számát sikerült jelentősen csökkenteni, hiszen a szenegáli kormány felvilágosító kampánya miatt évi tízezer alá szorították az országot elhagyók számát.