Emma napja van. | 2024.04.19

Rétvári: két év alatt háromszorosára nő a fesztiváltámogatási keret

2017-07-09 12:15:00

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) két év alatt háromszorosára növeli a fesztiváltámogatási keretet; újabb 250 millió forinttal emelkedik a vidéki és határon túli magyar fesztiválok támogatására szánt összeg az Emmi jövő évi költségvetésében.

    A magyarországi fesztiválok - a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) fesztiválfinanszírozásra fordítható kerete mellett - 2,7 milliárd forint állami támogatásban részesülhetnek. A támogatás növelésével az Emmi célja a fővárosi mellett a vidéki művészeti fesztiválélet erősítése - közölte Retvári Bence, minisztérium parlamenti államtitkára az MTI-vel.
    "Mára elmondható, hogy Magyarország komoly fesztiválhelyszínnek számít Európában. A fesztiválok támogatásával a kulturális kormányzat célja a kulturális turizmus és az erre épülő iparágak erősítése mellett az, hogy a magyar emberek minél több kulturális és közösségi élményben vehessenek részt" - fogalmazott.
    A kiemelt, illetve közösségi nemzetközi és hazai kulturális fesztiválok és események támogatása a korábbi években elsősorban az NKA-n keresztül valósult meg. Tavaly óta az Emmi költségvetésében e célra külön forrás áll rendelkezésre, amely akkor 250 millió forint volt, az idén pedig az előző évi duplájára, 500 millió forintra emelkedett, ebből az összegből 46 kulturális fesztivál részesült. A keret a 2018-as költségvetésben 750 millió forintra nőtt, amely háromszorosa a két évvel ezelőttinek.
    "A hazai fesztiválélet sokszínűségét és magas minőségét jelzi, hogy a 2017-2018-as időszakra a Minősített Európai Fesztivál címre (EFFE Label) 40 hazai fesztivál pályázott, és közülük 30 el is nyerte a minősített európai fesztivál fokozatot" - mondta az államtitkár. Kiemelte: a visegrádi négyek magyar soros elnöksége kulturális programjainak sorát is a váci V4 színházi találkozó és fesztivál nyitotta.
    Mint mondta, a Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF) és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál a 2014 és 2016 közötti időszakban a régió meghatározó összművészeti fesztiváljává vált. A szervezők az elmúlt években megsokszorozták a programok és a bemutatók számát, alfesztiválok létrehozásával, szatellit-fesztiválok bevonásával színesítették a kínálatot, és bővítették a nemzetközi együttműködések lehetőségét is.
    A jövő évtől a finanszírozás hátterét a BTF és a CAFe Budapest hosszú távú támogatásáról szóló kormányhatározat teremti meg, amely a 2017-es összegek továbbvitelével számol újabb három éven keresztül, azaz a BTF évi 950 millió forint, a CAFe Budapest évi 600 millió forint, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (MITEM) évi 200 millió forint költségvetési támogatásban részesül.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó