Emma napja van. | 2024.04.19

Green Holidays - Biztosító: megkezdődött az utasok kártalanítása

2017-07-03 13:12:23

 

Megkezdődött a vasárnap csődöt jelentett Green Holidays Kft. törökországi Antalyában rekedt utasainak kártalanítása - mondta Vereczki András, az Uniqa biztosító lakossági és kárrendezési területért felelős vezetője az MTI érdeklődésére hétfőn.

 

    Hozzátette: a kárrendezés elindulásához szükséges határozatot a kormányhivatal kiadta. megjegyezte ugyanakkor, hogy már a határozat megjelenése előtt is próbáltak segíteni, az utasok átvételéről a Neckermann irodával is egyeztettek.
    Tájékoztatása szerint a kárrendezés első része a külföldön lévő utasok hazahozatala, több légitársaság válaszára még várnak. A másik része a befizetett utakra vonatkozó iratok begyűjtése azoktól, akik még nem utaztak el, ezeket egy hónapon belül összesítik. Akkor meg tudják állapítani, hogy mi fér bele a kárrendezésbe a benyújtott igényekből.
    Közölte: a biztosító szolgáltatása arra vonatkozik, hogy a kényszerű kinn tartózkodás és hazautazás költségét fedezik, illetve a meghiúsult utazás számlával igazolt költségét részben vagy egészben megtérítik. Mindezt az Uniqa Biztosító által vállalt limiten belül, az utazási irodának 500 millió forintos fedezete volt.
    Elmondta: közel ezer utast érint jelen pillanatban a Green Holidays csődje, az utasok 99 százaléka Törökországban tartózkodik. Ezen kívül vannak további károsultak is, akiknek befizetett útjuk van az irodánál, de még nem utaztak el.  
    Annak a 370 utasnak a helyzete a legnehezebb, akik szombaton és vasárnap utaztak el, nekik csak az ideiglenes elhelyezésük megoldott. 
    Kitért arra, hogy a Green Holiday Kft.-vel folyamatosan egyeztettek, a kezdetektől segítik a helyzet megoldását. A Törökországban rekedt utasoknak azt javasolta, hogy fogadják el az utazásszervező által kínált hazautazási lehetőséget.
    A Green Holidays Kft. vasárnap kora este jelentett fizetésképtelenséget. A társaság szervezésében délelőtt még elindult egy magyar csoport Budapestről charterjárattal a törökországi Antalyába, de lefoglalt szálláshelyükre már nem jutottak el. A Green Holidays honlapján vasárnap este azt közölte, hogy a társaság vagyoni biztosítékát az Uniqa Biztosító Zrt. szolgáltatja. A szükséges intézkedéseket a társaság helyett a biztosító teszi meg. A kárenyhítés módjáról a biztosító dönt. Az utasok igényeiket közvetlenül a biztosítóval szemben érvényesíthetik, amelyet az info@uniqa.hu címen jelenthetnek be.
    A Green Holidays Kft. a nyilvános cégadatok szerint 50,5 millió forint értékben végzett utazásközvetítési tevékenységet tavaly, adózott eredménye 406 ezer forint volt. Kapcsolt vállalkozásai a Green Travel, a Green Air, az M&L Kft., Orange Tours, és a Green Cars.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
09:19
- Betörte a Trafik üvegét - keresik a miskolci rendőrök
MTI hírfelhasználó