Gedeon napja van. | 2024.03.28

Majtényi: a belügyminiszter nem tud az Eötvös Károly Intézet megfigyeléséről

2017-06-29 15:35:00

 Pintér Sándor belügyminiszter arról tájékoztatta az Eötvös Károly Intézetet: nincs tudomása arról, hogy az intézetet, illetve annak bármely munkatársát megfigyelték volna a felügyelete alá tartozó szolgálatok - számolt be Majtényi László, az Eötvös Károly Intézet (EKINT) elnöke csütörtökön Budapesten. 

    Felidézte: 2016 szeptemberében Németh Szilárd (Fidesz), az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnöke a Pesti Srácok hírportálnak nyilatkozott arról, hogy kérte a bizottságot és a titkosszolgálatokat "a Soros-hálózattal együttműködő szervezetek" - köztük az EKINT tevékenységének átvilágítására. Idén márciusban pedig a Mandiner portálnak azt mondta, több pénzt kaptak bizonyos szervezetek, mint amit bevallottak beszámolóikban. Arra a kérdésre, mire alapozza állítását, azt mondta: "amit a szolgálatoktól meghallgathattam a nemzetbiztonsági bizottságban, arra. Aki ott volt, és vannak ott ellenzékiek is, annak számára világos, hogy itt sokkal, de sokkal nagyobb lóvé van a háttérben".
    Majtényi László ennek kapcsán azt mondta: az intézet szerény forrásokból gazdálkodik. Szerinte ez egy a civil szervezetek elleni lejárató kampány része, másrészt az érintettek megfigyelését célozza. 
    A titkosszolgálat feladata az állampolgárok jogainak megvédése, nem a békés állampolgárok zaklatása vagy rossz hírbe keverése - jelentette ki az intézet vezetője.
    Tájékoztatása szerint az EKINT elsőként az Alkotmányvédelmi Hivatalt felügyelő belügyminiszterhez fordult, hogy az intézetet vagy munkatársát megfigyelték-e. Pintér Sándor belügyminiszter azt válaszolta: nem tud az EKINT-et érintő megfigyelésről, de hozzátette azt is, hogy a felügyelete alá tartozó szervek is önálló adatkezelők, így neki sincs teljes rálátása a titkosszolgálatok döntéseire, intézkedéseire.
    Majtényi László elmondta: ezért az intézet valamennyi titkos információgyűjtést végző szolgálat vezetőjéhez, az azokat felügyelő másik két miniszterhez (a Miniszterelnökséget felügyelő miniszterhez és a honvédelmi miniszterhez), továbbá az igazságügyi miniszterhez fordult, hogy megtudják, voltak-e megfigyelés alanyai.