Andrea napja van. | 2024.04.18

Szakszervezetek: a Tesco dolgozói jövő szombaton demonstrálnak Budapesten

2017-06-27 18:20:00

 Jövő szombaton 12 órakor kezdődik majd Budapesten a Fogarasi úton lévő Tesco áruház előtt a demonstráció - mondta Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének (KASZ) elnöke kedden Budapesten a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetével (KDFSZ) közösen tartott sajtótájékoztatón.

    Hozzátette: a demonstráción a Tesco képviselőinek a szakszervezetek képviselői petíciót adnak át, amelyben összefoglalják a dolgozók bérproblémáit, illetve arra kérik a munkáltatót, hogy a szakmunkás garantált bérminimumon foglalkoztatottaknak (12 500 ember) korábban bejelentett bruttó 4 ezer forintos béremelésnél nagyobb mértékben emelje a bérét. Azt is kérik, hogy a cég kezelje a bértorlódás problémáját - mondta.
    Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke közölte: már több mint 8000 dolgozó támogatta aláírásával a demonstrációt. A Tesco összesen 16 500 munkavállalót foglalkoztat.
    Sáling József megjegyezte: a demonstráción a résztvevők száma nagyban függ a cég jövő szombatra vonatkozó munkabeosztásától is, a szakszervezetek 500-1000 résztvevőre számítanak.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány