Auguszta napja van. | 2024.03.29

Sötét „kristály” - videóval

2017-06-09 16:45:00

Újabb helyi dílert azonosítottak, majd fogtak el a rendőrök Miskolcon.

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság H. Bertalan 39 éves helyi lakossal és barátnőjével, D. Nikolett 33 éves, szintén miskolci lakossal szemben.

A gyanúsítást megelőzően egy miskolci pár kért segítséget a rendőrségtől, mivel a tőlük korábban vásárolt és fogyasztott bódító szertől rosszul lettek. A Miskolci Rendőrkapitányság Felderítő Alosztályának nyomozói a beszerzett információk alapján azonosították, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság „Bükk” Közterületi Támogató Alosztályának munkatársaival 2017. június 3-án 3 óra körül elfogták a miskolci dílert és barátnőjét. Az autójukban és a náluk tartott házkutatások eredményeként új pszichoaktív anyagot, „kristályt” foglaltak le a rendőrök. A 39 éves férfi lakásán tartott házkutatás közben két vevő is érkezett Ózdról, akik új pszichoaktív anyagot akartak vásárolni, a már elfogott dílertől, így őket is előállították a rendőrkapitányságra.

A Miskolci Rendőrkapitányság a bűnügyi őrizetbe vett H. Bertalannal szemben előterjesztést tett előzetes letartóztatására, amit ügyészi indítványra a bíróság 2017. június 4-én elrendelt. A 33 éves nő szabadlábon védekezik.