Emma napja van. | 2024.04.19

Lázár: egy település fejlődéséhez összefogásra van szükség

2017-06-08 20:20:00

 

Egy település fejlődéséhez összefogásra van szükség - mondta Lázár János csütörtökön Csanádpalotán, ahol vasárnap időközi polgármester-választást tartanak.

 

    A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő politikus a kisváros főterén tartott lakossági fórumon úgy fogalmazott, aki polgármesternek jelentkezik, az arra vállalkozik, hogy szolgálja a közösséget, viselnie kell a kritikát, és teljesítenie a rábízott feladatokat.
    A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, van jövője a közösségnek, ehhez összefogásra van szükség, a vitáknak pedig arról kell szólniuk, miként lehet jobbá tenni az itt lakók életét.
    Negyven-ötven évig a határ menti települések támogatására kevés forrás jutott. Az elmúlt években Csanádpalotára azonban 5 milliárd forint érkezett. Felújították a makói utat, és befejeződött a városban a csatornázás, de a város 52 utcájából nincs olyan, melyet ne kellene felújítani - mondta Lázár János, hozzátéve: az ehhez a szükséges támogatást biztosíthatónak látja.
    Egy kérdésre válaszolva kifejtette, a schengeni övezet külső határain az unió előírásainak megfelelően a következő egy-két évben szigorúbb ellenőrzésre kell számítani. A kormányzat azon dolgozik, hogy Magyarország és Románia határán minél több határátkelő legyen. A közelmúltban nyitott 12 ideiglenes átkelő közül a legforgalmasabb a Csanádpalota és a romániai Nagylak közötti, amely jelenleg vasárnaponként napközben üzemel. A nyitva tartás bővítését a magyar kormány támogatja - tette hozzá.
    Nyergesné Kovács Erzsébet (független) polgármester-jelölt úgy fogalmazott, rendhagyó kampányidőszak zajlott le Kovács Sándor korábbi polgármester halálát követően, számos rémhír kapott szárnyra, a helyi adók emeléséről, roma családok vagy migránsok beköltöztetéséről.
    Az elmúlt hetek lakossági fórumain az egyik legfontosabb kérdés a munkahelyteremtés volt - közölte a jelölt, hozzátéve: egy olasz tulajdonú ruházati cég, szeptembertől 20-30 embert foglalkoztató kisüzemet alakítana ki a településen.
    Nyergesné Kovács Erzsébet iparűzési-adó kedvezménnyel támogatná a helyben munkát adó cégeket. A jelenlegi népességfogyást a fiataloknak nyújtott letelepedési vagy születési támogatással állítaná meg - mondta.
    A 2800 lakosú határ menti település polgármesteri posztjáért hatan indulnak: Gajdics Róza, Mikulán László, Szügyi László, Nyergesné Kovács Erzsébet és Debreczeni István független jelöltként, valamint Kovács Zoltán Gábor a Magyar Munkáspárt jelöltjeként.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó