Emma napja van. | 2024.04.19

Százéves díszpolgárt köszöntöttek Tolcsván

2017-06-05 09:10:00

A százéves Kovács Béla Kolozs nyugalmazott tanár lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsva legújabb díszpolgára, az ünnepelt pedagógusnak Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere pedagógiai munkásságáért Apáczai-díjat adományozott, amelyet vasárnap adott át a Szirmay-Waldbott kastélyban tartott ünnepségen.

    A tárcavezető köszöntőjében arról beszélt, hogy az elmúlt száz év időszaka alatt a magyar történelem tele volt veszteségekkel. Ám ugyanígy túlélésekkel is - emelte ki -, hiszen az ország mindig felépítette, amit ellenségei leromboltak. Megfogalmazása szerint Kovács Béla maga a történelem, élete annak példája, hogy az egyén miként tudja életben tartani az országot hittel és odaadással, azzal, hogy teszi a dolgát szülőként, pedagógusként, vagy akár földművesként. 
    Balog Zoltán bejelentette, hogy Kovács Béla életéről kormányzati támogatással film készül azzal a céllal, hogy bemutassák azok életútját, akik az ország fennmaradásán munkálkodtak.
    Kovács Béla 1917. április 17-én született Tolcsván. Az elemi iskola elvégzése után családi szálak révén került a gödöllői premontrei gimnáziumba. Teológiai és egyetemi tanulmányait befejezve 1941-ben, Rozsnyón szentelték pappá, és elkezdett tanítani a rend gödöllői iskolájában. Mivel az egyházi iskolákat államosították, a szerzetestanári hivatását nem folytathatta. 1962-től Szegeden előbb a Radnóti Miklós, majd a Ságvári Endre Gimnáziumban tanított francia nyelvet. Tanárként számos franciaországi csereüdültetést és kulturális kapcsolatot szervezett. Hatvanöt éves korában, 1982-ben ment nyugdíjba. A francia-magyar kapcsolatok elmélyítéséért a francia Becsületrend parancsnoki fokozatával tüntették ki kilencvenedik születésnapja alkalmából.     Az eseményen részt vett Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára, akinek az ünnepelt pedagógus franciatanára volt.
    Balog Zoltán az ünnepségen szólt arról, hogy 2021-ben kilencszáz éves lesz a premontrei rend. Beszámolt arról, hogy a kormány legutóbbi ülésén született döntése értelmében a rend magyarországi értékeinek újjáépítésére több milliárd forint támogatást szán.
    Csoma Ernő, Tolcsva polgármestere (Fidesz-KDNP) az idős pedagógus díszpolgárrá választását azzal indokolta, hogy bár Kovács Béla Szegeden él, soha nem felejtette el szülőfaluját. Eddigi példaértékű életével minta lehet nem csak Tolcsva, hanem  az egész ország fiatalsága számára, hazai és nemzetközi elismertségével Tolcsvát népszerűsíti - méltatta Kovács Béla életútját a polgármester.