Emma napja van. | 2024.04.19

Rétvári: amíg léteznek magyar iskolák a határon túl, addig lesznek magyar közösségek is

2017-06-03 17:43:04

Amíg léteznek magyar iskolák a határon túl, addig lesznek magyar közösségek is, a köznevelésnek nem szabhatnak határt a trianoni határok - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára szombaton Sződligeten, a nemzeti összetartozás napja alkalmából tartott megemlékezésen.

    Rétvári Bence a Pest megyei településen tartott ünnepi beszédében felidézte, hogy Trianonban olyan békét erőltettek Magyarországra, amely a népek önrendelkezését hangsúlyozta, de valójában mégsem tették azt lehetővé, csak olyan esetekben, ahol fegyverrel vívták ki.     Hozzátette, hogy azok, akik a trianoni döntéseket meghozták, nem viseltek valós felelősséget, mert olyan békediktátumot keltettek életre, amely nem sokkal később még egy háborút eredményezett.     Az államtitkár kitért arra, hogy a határok által szétválasztott magyarság az elmúlt száz évben mégis életben maradt, meg tudta őrizni identitását, kultúráját. Rétvári Bence beszélt arról is, hogy az elmúlt hét évben a kormány sokat tett azért, hogy a magyarság mind a Kárpát-medencében, mind azon túl megmaradhasson. 
    A határon túliak részére az állampolgárság megadása, hogy valaki Kolozsváron is szavazhasson arról, mi történjen Budapesten, is ezt a megmaradást szolgálta - fűzte hozzá.     Az EMMI parlamenti államtitkára megemlítette, hogy a Határtalanul Program keretében ma négyszer annyi gyerek tud elutazni a határon túlra, mint korábban, hogy megismerje, mit jelent magyarnak lenni az elcsatolt területeken.     Rétvári Bence beszélt arról is, hogy mára 11 magyar egyetemnek van kihelyezett képzése a környező országokban, és a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) már 500 millió forintot biztosít a határon túli magyar szervezeteknek a kulturális élet működtetéséhez.     "Akik akár Bécsben, akár Isztambulban, akár Moszkvában vagy Brüsszelben keresik a magyarság érdekét, azokat még soha nem igazolta a történelem, a magyarság sorsát legjobban itt, Magyarországon lehet eldönteni" - fogalmazott Rétvári Bence.     Hozzátette: "akik külső anyagi támogatót keresnek, akik külső politikai szövetségest keresnek, már sokszor sodorták nagy veszélybe és nagy veszteségbe Magyarországot."     Az államtitkár a Nemzeti Összetartozás Napjának céljáról és üzenetéről azt mondta, hogy ezen a napon nemcsak a határokon átnyúló nemzeti összetartozásra kell gondolnunk, hanem a határon belüli összetartozásra, a nemzeti összetartozásra is.