Emma napja van. | 2024.04.19

Újraindult a kompközlekedés a Tiszán Dombrád és Cigánd között

2017-05-26 17:34:42

 

Újraindult a kompközlekedés a Tiszán a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Dombrád és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigánd között, a hajóval működtetett szállítóeszközt pénteken adták át a szabolcsi település folyópartján.

 

    Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter beszédében felidézte, hogy a komp működését először 1784-ben említették a hivatalos feljegyzések, a vízi jármű pedig egészen 1994-ig szállította az utasokat és a járműveket a Tisza két partja között. A komp újraindítására a helyieknek több mint huszonkét évet kellett várniuk - mondta a fejlesztési miniszter.
    A tárcavezető megemlítette, a két régiót a jövőben kerékpárutak is összekötik majd, szavai szerint "ez az álom hamarabb meg fog valósulni, mint a komp." A kabinet 2016 végén kormányhatározatban rögzítette, hogy Rakamaz, illetve Tokaj és Tiszabecs között kerékpárút épül ki a Tisza töltésén.
    Ez lesz Magyarország egyik legnagyobb olyan kerékpárútja, amely nem közút mellett vezet és nincs annak közelében sem - hangsúlyozta Seszták Miklós. A miniszter emlékeztetett, nemsokára átadják a Nyíregyháza és Tokaj között vezető kerékpárutat, hamarosan elkészülnek a Tiszát és a cigándi víztározót, valamint Kisvárdát és a szabolcsveresmarti tározót összekötő szakaszok is.
    Spányik Gábor, a MAHART PassNave Kft. ügyvezető igazgatója beszédében azt mondta, nagy lehetőségek állnak a tiszai hajózás előtt, mivel nemrégiben nemzetközi vízi úttá minősítették a Tiszát, így ezentúl akár nemzetközi szállodahajók is feltűnhetnek a folyón.
    A kikötő teljes kiépítése esetén jövő tavasszal a MAHART elindítaná a Tokaj és a Cigánd, illetve Dombrád között közlekedő hajójáratot, amely a helyi turizmus fellendítését segítené - közölte az igazgató.
    Kozmáné Kasza Veronika, Dombrád polgármestere az eseményen elmondta, a kikötő felújítására az önkormányzat 16 millió forintot nyert egy uniós pályázat segítségével.
    A teljes kompberuházás értéke a vízi és a szárazföldi létesítményekkel együtt meghaladta a 100 millió forintot, a fejlesztés hat embernek biztosít munkalehetőséget. A kompról bármikor és viszonylag gyorsan le lehet választani a hajót, ami ezzel alkalmassá válik turisták hajóztatására is. 
    A komp a következő két hétben ingyen szállítja a kerékpárokat, a motorkerékpárokat és a gyalogosokat a Tisza jobb és bal partja között. A szállítóeszköz minden nap reggel nyolc órától este nyolc óráig óránként közlekedik Dombrád és Cigánd között.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó