Auguszta napja van. | 2024.03.29

Szijjártó: több erőforrást kell mozgósítania a világnak a keresztény közösségek megvédésére

2017-05-26 17:21:00

 

Sokkal több erőforrást kell mozgósítania a világnak a keresztény közösségek megvédésére az elkövetkezendő időszakban - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter pénteken az MTI-nek arra reagálva, hogy huszonhat ember - köztük sok gyerek - meghalt és huszonöt megsebesült kopt keresztények elleni fegyveres támadásban Egyiptomban, az ország déli részében fekvő el-Míneja tartományban.

 

    Szijjártó Péter azt mondta, Magyarország ebből a szempontból megtette már a magáét, hiszen komoly összegekkel támogatja a közel-keleti, észak-afrikai keresztény közösségeket, és létrejött egy olyan államtitkárság is, amely a térségben élő keresztények üldözését követi figyelemmel.
    A tárcavezető szörnyűnek nevezte a támadást, amely "sajnos már nem az első" a régióban. A kormány a leghatározottabban elítéli a terrorcselekményt, a lehető leggyorsabb felépülést kívánja a túlélőknek, és részvétét fejezi ki az áldozatok családjainak - emelte ki.
    Úgy fogalmazott: még szörnyűbbé teszi a támadást az a tény, hogy gyermekek haltak meg. Kevés kegyetlenebb dolog létezik a gyermekek ellen elkövetett merényleteknél - tette hozzá.
    Hangsúlyozta, hogy jobban kell figyelnie a világnak a keresztény közösségekre a közel-keleti, észak-afrikai térségben. "Nem véletlenül" kezdeményezte a kormány, hogy olyan "adminisztratív zónákat" alakítsanak ki, amelyekben a nemzetközi közösség, lehetőleg az Egyesült Nemzetek Szervezete garantálni tudná a védelmüket.
    "Sajnos minél több ilyen eset van, annál kevésbé valószínű, hogy az elüldözött keresztények visszatérjenek a korábbi lakóhelyeikre, függetlenül attól, hogy azokat éppen a nemzetközi erők fel tudják-e szabadítani, ez pedig sajnos a keresztény közösségek megsemmisüléséhez vezethet a világnak ebben a térségében" - mondta, hozzáfűzve: éppen ez az Iszlám Állam célja, amelynek megvalósulását semmiképpen sem szabad engedni.