Emma napja van. | 2024.04.19

Budai Gyula: a több mint másfél millió visszaküldött kérdőív erős felhatalmazást ad

2017-05-25 05:58:17

 Budai Gyula szerint a több mint másfél millió visszaküldött nemzeti konzultációs kérdőív erős felhatalmazást jelent, ez az utóbbi évek legsikeresebb nemzeti konzultációja.

    A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa a Fidesz országjárása keretében szerdán Hajdúdorogon tartott fórumot megelőző sajtótájékoztatón kifejtette: a nemzeti konzultáción három fontos kérdésre, a migrációval, a rezsicsökkentéssel és a civil törvénnyel kapcsolatos magyar álláspontra hívják fel a figyelmet és kérik az állampolgárok támogatását.
    A politikus a hétfői manchesteri, 22 áldozatot követelő merényletre utalva feltette a kérdést: hány embernek kell még meghalnia Európában, hogy "a brüsszeli bürokraták felfogják mi a magyar álláspont, mit akar Közép-Európa, miért más a mi álláspontunk a modernkori népvándorlás" ügyében. Utóbbi kapcsán ugyanis nagy számban jönnek Európába olyan terroristák, az Iszlám Állam harcosai, akik terrorcselekményekre vannak kiképezve - fűzte hozzá.
    Budai Gyula kifogásolta, hogy a "brüsszeli bürokraták ránk akarják erőltetni" a menekültkvótát, majd azt kérte "engedjék meg nekünk, hogy eldöntsük kit engedünk be, kivel akarunk együtt élni, s hogy megvédjük a határainkat".
    A miniszteri biztos szégyenletesnek nevezte, hogy a magyar baloldali európai parlamenti képviselők asszisztáltak az Európai Parlamentnek a Magyarországot a migrációval és a civil törvénnyel összefüggő elmarasztaló határozatához.
    A most meginduló vizsgálat éveket vesz igénybe, Lengyelország már jelezte, hogy a Magyarországot szankciókkal sújtó 7. cikkelyt nem szavazzák meg, de Budai Gyula reményei szerint így tesz a V4-ek többi tagállama is.
    A politikus szerint azért kell megállítani Brüsszelt, hogy ne vegyék el a nemzeti jogunkat a menekültekkel, a civil törvénnyel és a rezsicsökkentéssel összefüggő kérdésekben. "A rezsiárakat levittük, a rezsicsökkentést meg fogjuk védeni" - mondta hozzátéve: a nemzeti konzultáción a magyar állampolgárok "olyan felhatalmazást adhatnak a magyar miniszterelnöknek, hogy Brüsszelben meg tudja védeni a magyar álláspontot".
    Hozzátette: eddig több mint másfél millióan küldték vissza a konzultációs íveket, százezret meghaladja azoknak a száma, akik online formáltak véleményt, ez erős felhatalmazás, az utóbbi évek legsikeresebb nemzeti konzultációja.
    Budai Gyula idézte Orbán Viktor miniszterelnöknek a múlt heti európai parlamenti vitában elhangzott szavait, miszerint "azért jöttem, hogy megvédjem a hazámat".
    "Én azért vagyok most itt, hogy együtt védjük meg a hazánkat" - mondta Budai Gyula.
    A miniszteri biztos a sajtótájékoztatón a Közép-európai Egyetemmel (CEU) kapcsolatos kérdésre válaszolva kijelentette: "a magyar kormánynak az az álláspontja, hogy oktatási kérdésekben államközi szerződést állam az állammal köt". Ennek megfelelően a magyar állam nem New York állammal, hanem az Amerikai Egyesült Államokkal köthet oktatási szerződést. "Várjuk a megfelelő választ" - jelentette ki.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó