Auguszta napja van. | 2024.03.29

Lengyel külügy: két lengyel állampolgár meghalt a támadásban

2017-05-24 09:50:00

Legalább két lengyel állampolgár meghalt a manchesteri terrortámadásban, egy lengyel pedig megsebesült - közölte szerda reggel a lengyel külügyi tárca azzal, hogy a tényt a brit hatóságok megerősítették.

    Witold Waszczykowski külügyminiszter pedig az RMF FM lengyel kereskedelmi rádiónak nyilatkozva elmondta: a két halálos áldozat az Ariana Grande koncertjén jelen lévő két lány szülei, akik a rendezvény végén gyerekeikért mentek. Az egyik lány felnőtt, a másik kiskorú, Waszczykowski közlése szerint a brit hatóságok és a manchesteri lengyel konzulátus gondoskodnak róluk. A külügyminiszter nem említette, hogy Nagy-Britanniában élő vagy odalátogató lengyelekről van-e szó.
    A lengyel média viszont már kedden beszámolt egy, az Egyesült Királyságban családjával élő lengyel lánynak a Facebook közösségi oldalon tett bejegyzéséről, mely az eltűnt szülőknek közvetlenül a koncert előtt készült fényképét is tartalmazta. "Ha találkoztok szüleimmel, kérlek, adjatok hírt, mert nem láttuk őket a támadás óta" - írta.
    Waszczykowski egy kedd délutáni sajtónyilatkozatában elmondta. hogy a terrortámadás után a manchesteri lengyel konzulátus arra figyelmeztette őt: a városban élő népes lengyel közösség miatt "fel kell készülni arra, hogy jöhetnek tragikus hírek lengyelekről".
    A lengyel sebesültről a külügyminiszter elmondta, hogy ő is koncertet hallgató lengyel fiatalok apja. "Nehéz műtéten esett át, de minden jel szerint életben marad" - tette hozzá.
    Beata Szydlo miniszterelnök szerdán Twitter-bejegyzésben fejezte ki részvétét a lengyel áldozatok iránt. "A terrortámadásban honfitársaink haltak meg, imádkozzunk értük" - írta a kormányfő. 
    Kedd esti adatok szerint a manchesteri arénában végrehajtott támadásban, amelyet Ariana Grande amerikai énekesnő teltházas koncertjének végén követtek el, 22-en életüket vesztették, 59-en megsebesültek. A halálos áldozatok és a sebesültek között is sok a gyermek és a tizenéves fiatal. A legfiatalabb azonosított áldozat egy nyolcéves kislány.