Auguszta napja van. | 2024.03.29

Bogárdi Szabó István: a református egyház stabil

2017-05-23 15:28:00

A református egyház stabil, a keresztelések, konfirmálások és házasságkötések száma tavaly ugyanannyi volt, mint az azt megelőző két évben - mondta Bogárdi Szabó István, a Magyarországi Református Egyház (MRE) zsinatának lelkészi elnöke a testület ülésén kedden Budapesten. 

    Bogárdi Szabó István az MRE saját bevételeiről elmondta, 2014 óta minden évben több a perselypénz és a hívek adományának összege, ez pedig az áldozathozatal, az adakozás készségének növekedését jelzi az egyházban.
    A püspök ugyanakkor megjegyezte: a református egyház nehézségeiről beszélve még mindig "túl sokszor hivatkozunk a kommunizmusra, az egyházüldözésre", azzal indokolva "tehetetlenségünket, szétszórtságunkat, kiüresedésünket". 
    "Eltelt huszonhét év, kellene már valami más indokot találni, ha nyomorúságaink okait keressük" - fogalmazott.
    Kitért arra: egy a közelmúltban a posztkommunista országokban elvégzett kutatás és egy harminc évvel ezelőtti közvélemény-kutatás adatait összevetve az derül ki, hogy ma Magyarországon hat százalékkal nőtt azoknak a száma, akik fontosnak tartják a vallást. Ezt is figyelembe kell venni, amikor arról vitáznak, hogy előrébb jutottak-e, vagy hogy volt-e értelme iskolákat alapítani - tette hozzá.
    Bogárdi Szabó István kitért az állam és az egyház közötti megállapodás módosítására. Mint mondta, az egyház ezen a téren elvégezte munkáját, tárgyaltak a kormány képviselőivel is, jelenleg pedig az Igazságügyi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium vizsgálja a tervezetet, amelyet reményei szerint még ebben az évben aláírnak.
    A nagypéntek munkaszüneti nappá nyilvánításáról szólva a püspök úgy fogalmazott: "a kormány tartotta a szavát és idén megtette, amit tavaly ősszel megígért". 
    Hozzátette: szerinte még a nem vallásos emberek sem bánták, hogy nagypéntek munkaszüneti nap lett. Ők hosszabban mentek szabadságra, a keresztény közösségek pedig szabadságot kaptak arra, hogy megemlékezzenek Jézus Krisztus kereszthaláláról.