Auguszta napja van. | 2024.03.29

Handó Tünde: évszázados problémákat sikerült megoldani a főváros bíróságain

2017-05-22 14:20:00

 Évszázados problémákat sikerült megoldani a főváros bíróságain - mondta az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke hétfőn sajtótájékoztatón, Budapesten.

    Handó Tünde közölte: a Főváros Törvényszék néhány éve még az ország legnehezebb helyzetben lévő bírósága volt, az eljárások időszerűségének mutatói mélyen az országos átlag alatt maradtak, "sok ügy sokáig tartott". 
    A szemléletváltozás, a jogszabály-módosítások, a létszám-átcsoportosítások és -fejlesztések, az új munkaszervezési módszerek azonban eredményesek voltak, a Fővárosi Törvényszéknek sikerült felzárkóznia, és ennek köszönhetően jelentősen csökkentek az ügyfelek bírósághoz való hozzáférésének területi egyenlőtlenségei - tette hozzá az OBH elnöke.
    Az országos eredményeket sorolva elmondta, hogy a 2015-ös adatokhoz képest a törvényszéki elsőfokú eljárásokat tekintve 2016-ra 15 százalékkal csökkent az egy éven túli ügyek száma, és ennél is nagyobb mértékben a két éven túliaké. A fővárosban pedig a törvényszéki elsőfokú büntetőügyeket vizsgálva 29 százalékos a 2 éven túl húzódó ügyek számának csökkenése.
    Az ügyfelek elégedettségét jelzi fellebbezési hajlandóságuk, az tehát, hogy milyen arányban emelkednek jogerőre első fokon az ítéletek. Országosan a büntetőügyeket vizsgálva ez az arány csaknem 80 százalék, a polgári ügyszakban pedig több mint 90 százalék - közölte a hivatal vezetője.
    Kitért arra, a bírói munka szakmaiságát jelzi, hogy a másodfokú bíróságok milyen arányban helyezik hatályon kívül az elsőfokú döntéseket és utasítanak új eljárásra például megalapozatlanság vagy törvénysértés miatt. Országosan ez az arány 8,6 százalék, a fővárosban pedig még ennél jobb: 7 százalék. 
    A nemzetközi összehasonlítások is kedvezőek, az EU igazságügyi eredménytábláján a 28 tagállam közül Magyarország a különböző mutatókat tekintve a 2-5. helyen áll - ismertette Handó Tünde.
    Az országos bírósági igazgatás vezetője ugyanakkor a Fővárosi Törvényszék összbírói értekezlete előtt tartott sajtótájékoztatón arra is felhívta a figyelmet: a bíróságok munkájának megítélése az egyedi ügyeken múlik, ezek gyors és szakszerű elintézéshez pedig a helyi bírósági vezetés nagyban hozzá tud járulni a munkafeltételek javításával, erőforrások átcsoportosításával. 
    Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke a sajtótájékoztatón elmondta: a teljes, országos ügyérkezés 30 százaléka a fővárosban van, tavaly 419 ezer akta érkezett a bíróságokra, ugyanakkor 425 ezret fejeztek be. A hátralék fél évtizede folyamatosan csökken, 2012 végén még 129 ezer ügy maradt folyamatban, tavaly már 21 ezerrel kevesebb, 108 ezer.
    Tavaly nyár óta bizonyos feltételek fennállása esetén bizonyos ügytípusokban kötelező az elektronikus eljárás igénybevétele, 2016 második félévében már több mint 30 ezer irat érkezett a Fővárosi Törvényszékre ilyen formában.
    A peres eljárásokat figyelembe véve kerületi bírósági szinten a büntetőügyek 74, a polgári ügyek 88, a gazdasági ügyek 84, a közigazgatási ügyek 89, a munkaügyi perek 78, a szabálysértési ügyek csaknem 100 százaléka egy éven belül befejeződik. Két éven túl húzódó ügyekből 2012-ben még több mint 5700 volt a fővárosban, 2016 végén azonban már csak mintegy 3100.
    Jelentősen javult az ítélkezés szakmai színvonalát jelző hatályon kívül helyezések, az eljárások megismétlésének aránya, már szinte minden ügyszakban 10 százalék alatt van, a büntetőügyeknél pedig még a 6 százalékot sem éri el. Az egy bíró kezén egyszerre folyamatban lévő ügyek száma is jelentősen csökkent az elmúlt időszakban - fűzte hozzá a törvényszék elnöke.
    Simon Levente bíró, az Országos Bírói Tanács soros elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a testület ajánlást fogadott el a bírókiválasztás rendszerének javítása, igazságosabbá tétele érdekében.