Auguszta napja van. | 2024.03.29

Herczigék felkészülten várták az esőt

2017-05-22 10:27:00

A címvédő Herczig Norbert, Bacigál Igor kettős várta az esőt, felkészült a megváltozott útviszonyokra, és a vasárnapi zárónapon, a felázott terepen sikerült ellépnie riválisaitól és megnyernie a rali országos bajnokság harmadik futamát Szombathelyen.

    A Skoda Fabia R5-össel versenyző Herczig az M1 aktuális csatornán hétfő reggel arról is beszélt, hogy tetszett neki az Iseum-ralira bevezetett újdonság, a pénteki kvalifikációs szakasz, amely a szombati rajtpozíciót határozta meg. 
    Mint mondta, az elmúlt években szinte mindig az élről kezdték a versenyeket, köszönhetően az összetettben elfoglalt helyezésüknek, ám a Szombathely környéki murvás utakon ez kifejezetten hátránynak számít, mert az első néhány autó "takarítja le" a pályát. Herczigék viszont ezúttal, a selejtezős futam révén tizediknek vágtak neki a versenynek, és már tisztább nyomon haladhattak.
    A háromszoros bajnok pilóta elmondta azt is, hogy a szombat éjszakai esővel számoltak, másnap a megfelelő gumiabroncsot sikerült feltenniük az autóra és nagy rutinjuk is segített abban, hogy folyamatosan növeljék előnyüket és megszerezzék a győzelmet. Herczigék az utolsó, extra bajnoki pontokért zajló gyorsasági szakaszon is nyertek, így 28 pontot szereztek a hétvégén, és az összetettben 16 ponttal vezetnek.