Auguszta napja van. | 2024.03.29

Fidesz: Gyurcsány és Dobrev ne a kormányra mutogasson, hanem tisztázza magát!

2017-05-19 14:29:00

A Fidesz arra szólította fel Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnököt és feleségét, Dobrev Klárát, hogy ne a kormányra mutogassanak, hanem tisztázzák a szerepüket az EMIR-rendszer kiépítésével összefüggő szabálytalan közbeszerzések ügyében, amely miatt a kabinetnek 18 milliárd forintot kell visszafizetnie az Európai Bizottságnak.

    Budai Gyula, a Fidesz országgyűlési képviselője pénteki budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett: hétfőn az ügyben több kérdést is feltett a DK elnökének és feleségének, az Altus Zrt. vezérigazgatójának - például azt, hogy miért a Welt 2000 Kft.-t bízták meg az EMIR (egységes monitoring- és informatikai rendszer) működtetésével -, ám ezekre eddig nem kapott választ tőlük, így ismét felszólította őket a válaszadásra.
    A kormánypárti politikus úgy fogalmazott: ahelyett, hogy megfelelő válaszokkal szolgáltak volna, Dobrev Klára "vádaskodásba kezdett", és a jelenlegi kormányt okolja a visszafizetendő 18 milliárd forintért.
    A tények és a szerepek azonban egyértelműek - folytatta Budai Gyula -, ugyanis 2002-2004 között a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) jogelődjének elnökhelyettesként Dobrev Klára felelt a politikai döntéshozatal során az EU-s forrásból megvalósuló informatikai fejlesztésekért. A szerződéseket pedig, amelyek alapján az EMIR-t a Welt 2000. Kft működtette, az NFÜ másik fontos vezetője, Heil Péter írta alá, aki 2010 után az Altus Zrt.-hez távozott - tette hozzá.
    Gyurcsány Ferencé és Dobrev Kláráé a politikai és jogi felelősség azért, hogy vissza kell fizetni 18 milliárd forintot az Európai Bizottságnak a magyar adófizetők pénzéből - mondta a képviselő, megjegyezve, hogy Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter feljelentése alapján a büntetőjogi felelősség kérdése is fel fog merülni. Szerinte "ez egy védhetetlen ügy".
    Budai Gyulát megkérdezték arról, hogy a Momentum Mozgalom csütörtökön berontott az Origo szerkesztőségébe, amit a politikus úgy kommentált: az akció a sajtószabadság elleni felháborító, durva támadás volt, amely a macedón parlamentben történt rendzavaráshoz hasonlítható. A Fidesz képviselője egyúttal felidézte, hogy amikor a közelmúltban egy újságírót egy Fidesz-rendezvényen "állítólag" erőszak ért, az egész média tele volt az erről szóló hírrel, még tüntetést is tartottak. Közölte: azt várja az origós esetről nem vagy csak "halványan" beszámoló sajtóorgánumoktól, hogy álljanak ki a kollégáik mellett.