Tivadar napja van. | 2024.04.20

Lázár: a vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei

2017-05-19 12:02:00

 A vállalkozók a kormány legfontosabb szövetségesei, akik maguknak és másoknak is képesek munkát adni - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter pénteken Hódmezővásárhelyen.

    Lázár János a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági fórummal összekötött küldött közgyűlésén elmondott előadásában kifejtette: a kormány azt kutatja, hol van még potenciál a gazdasági növekedés erősítésére. Ezért jövő pénteken, amikor a miniszterelnök a Modern városok program keretében Hódmezővásárhelyre érkezik, Orbán Viktor figyelmébe ajánlják a Békéscsaba-Hódmezővásárhely-Szeged-Szabadka együttműködést - tette hozzá.     A térség országgyűlési képviseletét is ellátó politikus szerint fontos, hogy a közlekedést is fejlesszék, ezért támogatják a 47-es főút négysávúsítását. Az együttműködés észak irányába Debrecenig bővíthető - közölte. Kiemelte: fontos a humán erőforrás fejlesztése is, ugyanis a térségben van még szabad munkaerő, ezért kiemelt feladat a megfelelő szakképzés megszervezése.
    A miniszter kifejtette: a Fidesz-KDNP politikájának több állandó eleme van, így amikor ők kormányoznak, az államadósság alacsony, ugyanis a magas államadósság függőséget jelent. 2002-ben a GDP 54-55 százaléka volt az államadósság, 2010-ben 85 százalék volt, jövőre pedig várhatóan 72 százalék lesz. Alacsony a költségvetési hiány is, amely idén és jövőre is GDP-arányosan két százalék körül alakul - mondta.     Kifejtette, a két párt mindig a növekedés támogatását célozza. Ezzel kapcsolatban Lázár János elmondta, 1992 és 2002 között - uniós források nélkül - 4-5 százalékos volt a növekedés. "Tehát a magyar vállalkozókban külső támogatás nélkül is megvan a 4-5 százalékos növekedés esélye" - fogalmazott, utalva a 2020 utáni uniós költségvetési időszak kilátásaira.     Az is állandó politikai elem, hogy a kormány a munkaalapú társadalomban hisz - mondta a miniszter. A vállalkozók legnagyobb sikerének nevezte, hogy ennyi munkahely van az országban, hogy a piaci munkahelyek száma bővül, és nem a közfoglalkoztatásé, illetve hogy a jövő évi költségvetési tervezet szerint mindenki, aki dolgozni akar, tud majd.
    Lázár János megjegyezte: véleménye szerint a közbiztonság és a munka között szoros összefüggés van. Ezt a bűncselekményi adatokkal szemléltette: 2010-ben közel 500 ezer bűncselekmény történt, tavaly 270 ezer. A foglalkoztatottak száma közben 3,7 millióról közel 4,5 millióra nőtt - közölte.
    Elmondta azt is, ahhoz, hogy legyen munkaerő, a családokat kell támogatni, és ez is a Fidesz-KDNP kormányok egyik fő jellemzője. Évente 93 ezer gyerek születik, de 126 ezren halnak meg. "Ez lesz a következő tíz-húsz év legnagyobb kihívása" - jelentette ki.     Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) elnöke előadásában kifejtette, hogy Hódmezővásárhely az elmúlt évtizedben "döbbenetes fejlődést produkált", de Arad és Temesvár még jobban fejlődött. Szavai szerint az lesz a nagy kérdés, hogy a térség meg tudja-e ragadni azt a lehetőséget, amit Szerbia felé a határ nyitottsága jelent.     Az elnök szerint a gazdaságban mára egyensúly alakult ki, "a politika megértette, hogy a vállalkozó nem ellenfél, hanem partner". Hozzátette: reményei szerint három-négy éven belül reális lehet az, hogy a kis- és középvállalkozások adóbevallását - a magánszemélyekhez hasonlóan - az adóhivatal készítse el.