Auguszta napja van. | 2024.03.29

Rétvári: nagy szükség van a Magyarország melletti kiállásra

2017-05-17 18:52:17

Jelenleg a korábbinál is nagyobb szükség van arra, hogy kiálljunk Magyarország mellett - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a nemzeti konzultációról szervezett országjárás keretében tartott váci lakossági fórumon szerdán.

    Rétvári Bence kiemelte: az ország akkor van jó kezekben, ha olyanok döntenek róla, akik beszélnek magyarul, ismerik a történetét és itt képzelik el a jövőjüket, mert amikor a történelem során ez nem így volt, az sosem járt kedvező következményekkel az országra nézve.
    A magyarok érdekét a magyarok képviselhetik. Magyarország 2010 óta sok erőfeszítést tett, hogy megerősödjön, egyesítse a nemzetet határon innen és túl, és ezt fenyegeti most óriási veszély: a bevándorlás és az európai politika átalakulása - közölte. Hozzátette: "mi azonban megvédjük az eredményeinket".
    Úgy vélte, vannak olyan ellenzéki politikusok, akik eltagadják mindezeket a veszélyeket, miközben rengetegen várakoznak jelenleg is, hogy Európába jöjjenek.
    Az államtitkár kitért arra: ellen kell állni a folyamatos nyomásgyakorlásnak, mert ma az a tét, hogy meg tudjuk-e védeni a kerítést, vagy aktivisták Soros György és Brüsszel támogatásával lebontják-e azt. Soros György szeretné a szabad határok eszméjét az egész világon megvalósítani, amivel Európa kulturális összetétele megváltozna - vélekedett.
    Rétvári Bence hangsúlyozta: azért, hogy Magyarország a magyarok országa maradjon, elindították a nemzeti konzultációt, és rekord magas a résztvevők száma.
    Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadásában arról beszélt, hogy jelenleg három erőközpont van a világon: az Egyesült Államok, Kína és Oroszország, Európa nincs közöttük, ráadásul Európa a Brexittel is meggyengül.
    Úgy látja, Európában három konfliktus várható a jövőben: a migráció mellett nagy Albánia lehetséges létrejötte, valamint az ukrajnai helyzet; belátható időn belül tömegek indulhatnak meg onnan Nyugat felé.
    Maróth Miklós egyetemi tanár, iszlámszakértő kifejtette: a migráció régóta gond, de amíg kezelhető mennyiségben érkeztek a bevándorlók és beolvadtak a társadalomba, nem jelentett akkora problémát. A tömeges migrációval az a baj, hogy a történelem során kétféle kimenetele volt: vagy elüldözték a betelepülőket a helyiek, vagy nem vették észre, milyen sok bevándorló érkezett, és őket üldözték el - magyarázta.
    Kijelentette: ma Európában tömeges migrációval állunk szemben, és ennek oka, hogy míg a népesség Európában csökkent, a közel-keleti és szubszaharai országokban gyorsan növekedett. E térségekben kimeríthetetlen tömegek vannak, olyan sokan vannak, hogy megváltozathatják az itteni etnikai összetételt - vélekedett Maróth Miklós.