Tivadar napja van. | 2024.04.20

Deutsch Tamás: felháborító az EP-határozat tartalma

2017-05-17 18:49:33

Felháborítónak nevezte az Európai Parlament (EP) által szerdán elfogadott határozati javaslat tartalmát Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő. Az MTI-nek nyilatkozva úgy vélekedett: az európai baloldal célja nyomásgyakorlás a magyar kormányra a bevándorláspolitikában, s hogy a jövő évi magyarországi választásokon a baloldali, liberális ellenzéket segítse.

    A kormánypárti politikus szerint az elmúlt hónapokban folyamatosan nőtt a nyomásgyakorlás, hogy a magyar kormány változtasson a kötelező kvóta elutasításával kapcsolatos álláspontján. Az EP négy baloldali frakciója által benyújtott határozati javaslat is ebbe a folyamatba illeszkedik - jegyezte meg.
    Deutsch Tamás felháborodását fejezte ki, hogy "a Magyarország elleni támadásban" - a határozati javaslat elkészítésében való aktív részvétellel, illetve a határozati javaslat megszavazásával - a magyar baloldali európai parlamenti képviselők is részt vettek. Elmondta: a javaslatban "a valósággal köszönőviszonyban sem lévő állítások sorozatát" fogalmazták meg.
    Példaként említette, hogy a szövegben úgy hivatkoznak "H. Ahmed nevű illegális bevándorlóra", mint aki azért kapott tízéves börtönbüntetést, mert "a kedélyek csillapítása érdekében" megafonba beszélt és három dolgot dobott a magyar határőrökre. Ezzel szemben felvételek bizonyítják, hogy a férfi a magyar rendvédelmi szervek ellen "durván, agresszíven" fellépő illegális bevándorlók tömegét továbbhergelte, s többször arra szólította fel őket: erőszakkal törjék át a határt, és követ, dorongot dobott a rendőrök felé. Ez súlyos, köztörvényes bűncselekmény - fűzte hozzá, utalva arra, hogy a röszkei közúti átkelőnél a 2015 szeptemberében történt tömegzavargás során elkövetett terrorcselekmény bűntette miatt első fokon tíz év börtönre ítélték a férfit.
    Kitért arra is: "különböző jóslatok" jelentek meg arról, hogy az európai néppárti képviselők hogyan fognak szavazni. Ehhez képest "bármekkora volt a nyomás", a néppárti politikusok közül csak néhányan támogatták a javaslatot, 135-en viszont nem.
    Közölte: ez a javaslat arra szólítja fel az EP állampolgári jogokkal foglalkozó bizottságát, hogy készítsen jelentést Magyarország jogállami helyzetéről. A több évvel ezelőtt készült Tavares-jelentést "most egy Soros-jelentés követi" - fogalmazott a politikus.
    Deutsch Tamás szerint az európai baloldal a Magyarország elleni támadásokkal két célt kíván elérni: az egyik, hogy képviselje bevándorláspárti álláspontját, a másik pedig, hogy "a nem túl izmos állapotban lévő magyar baloldali liberális ellenzéki erőknek" adjon támogatást. Most ugyanis elindul egy féléves folyamat, a bizottsági jelentés éppen a magyarországi választási kampány közepére fog elkészülni - jegyezte meg, hozzátéve: ugyanez volt a forgatókönyv a 2014-es választások idején is, de akkor "sem járt sikerrel és most sem fog".
    Leszögezte azt is: a magyar kormány többször jelezte, ha az Európai Bizottságnak kifogása, észrevétele van a jogállami kérdésekben Magyarországon hozott döntéseket illetően, ahogy eddig, a továbbiakban is kész a párbeszédre.