Andrea napja van. | 2024.04.18

Varga: bárhol élnek a magyarok. megvan köztük az összetartozás

2017-05-06 20:01:00

 

Szerencsés nemzet vagyunk, mert bárhol élnek a magyarok, megvan köztük az összetartozás - hangsúlyozta a nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a Magyarország Barátai Alapítvány konferenciáján.

 

    Varga Mihály előadásában úgy fogalmazott: magyarnak lenni manapság kihívás és bátorság egyszerre, mert - ahogy az elmúlt években gyakran - Magyarország most is viták kereszttüzében áll. 
    Kiemelte például, hogy Magyarországnak az Európai Unióval is "nagyon éles" vitája van a migráció kérdésében. 
    A miniszter kitért Frans Timmermans, az Európai Bizottság (EB) első alelnökének nyilatkozatára is, amelyben "antiszemita beszédként" interpretálta Orbán Viktor kormányfő felszólalását.     Varga Mihály döbbenetesnek nevezte, hogy azt a kormányt vádolják antiszemitizmussal, amely bevezette a holokauszt emléknapot, és Magyarországon és a határokon túl is kiemelten kezelte holokauszt ügyét. Példaként említette, hogy Szabadkán Magyarország támogatásával újítják fel a zsinagógát.
    Egy olyan "vitakultúrával" kell felvenni a versenyt, amelyben folyton innovatív elemek jelennek meg, valótlan és alaptalan dolgokkal vádolják a kormányt - fejtette ki a miniszter, kiemelve: ezért "szükség van Magyarország barátaira".
    A viták tartósak lesznek, de "az idő igazolhat minket" - fogalmazott a miniszter, aki felidézte azt is, hogy korábban bírálták a kormányt, amikor táblákon szerepelt, hogy a Magyarországra érkezőknek be kell tartaniuk a törvényeket. 
    Most két év elteltével a német kancellár választási kampányában hangoztatja, hogy aki Németországba érkezik, annak be kell tartania törvényeiket - jegyezte meg a miniszter.
    A "Magyarnak lenni jó" című konferencián Varga Mihály felidézte: az elmúlt hét évben a magyar kormány a legtöbb kérdésben sikerrel járt a különböző nemzetközi intézményekkel folytatott vitákban. 
    Az idő - már több esetben - "minket igazolt" - mondta a miniszter. Példaként említette, hogy a munkanélküliség, amely 2010-ben még majdnem 12 százalék volt, mostanra 4,5 százalékra csökkent. Csökkentették a lakosság terheit, számos, a családpolitikát segítő adókedvezményt vezettek be. 2010-ben még a tíz legkockázatosabb ország között említették Magyarországot, ma már mindhárom nagy hitelminősítőnél befektetésre ajánlott kategóriába tartozik az ország. Kiemelt cél volt az államadósság csökkentése is - jegyezte meg a miniszter, akit megtapsolt a közönség, mikor bejelentette: 2018 végéig 69 százalékra csökkenhet az államadósság mértéke.
    A kormány 2012-ben döntött az egyesült államokbeli - 15 millió amerikai dolláros alapító vagyonú - Friends of Hungary Foundation (Magyarország Barátai Alapítvány) létrehozásáról. Az alapítvány célja a diaszpóra magyarsága nemzeti identitásának és a nemzeti összetartozás kötelékeinek az erősítése.
    Az alapítvány küldetése, hogy Magyarország eseményeiről és a magyarok eredményeiről értékközpontú, de pártatlan tájékoztatást nyújtson. Tagjai a világban élő, sikeres és a magyar kultúrát szerető, külföldön élő magyarok és külföldiek.
    Két dolog miatt indult el az alapítvány, hogy megértést és támogatást kérjenek a céljaikhoz - emelte ki Varga Mihály, aki köszönetét fejezte ki az alapítványnak, amelynek tagjai bebizonyították: "Magyarország való barátai".
    A Magyarország Barátai Alapítvány péntektől vasárnapig tartja negyedik világtalálkozóját Budapesten. A Pesti Vigadóban tartott szombati rendezvényen átadták a "Magyarország Barátja Díj" nevet viselő elismeréseket is.
    A díjat idén Lipták Béla, az amerikai magyar lobbi vezetője, az Amerikai Magyar Szövetség és Reinhard Olt német újságíró kapta.