Csongor napja van. | 2024.04.16

Fidesz: Ózd jobbikos polgármesterre tisztázza korrupciógyanús ügyét!

2017-05-06 11:47:11

 

A Fidesz azt szeretné, ha Janiczak Dávid, Ózd jobbikos polgármestere tisztázná magát a sajtóban megjelent korrupciógyanús ügyben

 

    Németh Szilárd, a kormánypárt alelnöke szombaton, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta, az ózdi városvezető és munkatársai ezen a hangfelvételen arról beszélnek, hogy miként tudnának megszabadulni az egyik indulótól a város ivóvízhálózatának fejlesztésére kiírt, több mint 400 millió forintos pályázaton.
    A Fidesz alelnöke szerint a jobbikos polgármester ezt úgy kívánta elérni, hogy érvénytelennek nyilvánítják a nekik nem tetsző pályázatot. "Mire tromfol az ózdi bossnak az egyik samesza és rögtön közli is, hogy rá fogja állítani az embereit a másik cégre, hogy találjanak valami kompromittálót" - fogalmazott, aláhúzva, hogy később valóban a polgármesternek kedvesebb cég nyert a közbeszerzésen.
    A Fidesz ezért arra kéri Janiczak Dávidot, hogy álljon ki a nyilvánosság elé, és tisztázza például, hogy valóban ő szólal-e meg ezen a hangfelvételen, továbbá az ügyben valóban befolyásolták-e a közbeszerzést, illetve történt-e vesztegetés - fejtette ki Németh Szilárd, aki szerint a polgármesternek arra is választ kell adni, kapott-e pénzt ennél a közbeszerzésnél, és ha igen, hány százalékot.
    Németh Szilárd kijelentette, "aki egyszer csinál ilyet, az általában úgy szokott lenni, hogy többször is", ezért szerinte fontos kérdés az is, hogy történt-e ilyet eset korábban is Janiczak Dáviddal.
    A kormánypárti politikus kérdésekre válaszolva azt mondta, a nyilvánosság pártján áll a nemzeti konzultációs fórumok esetében, amelyekről ezért szerinte jó, ha beszámol a sajtó. "Viszont a Soros által fenntartott médiabirodalom embereit, ugyanúgy mint a Soros által fenntartott álcivileket sem tartom civileknek, úgy nem tartom őket valódi újságíróknak" - tette hozzá, megjegyezve, "inkább provokálni szoktak és ügynöki tevékenységet folytatnak".