Gedeon napja van. | 2024.03.28

Felmentették P. Koltai Gábor filmproducert a milliárdos költségvetési csalás vádja alól

2017-05-04 14:15:00

 Felmentette P. Koltai Gábor filmproducert a milliárdos nagyságrendű költségvetési csalás, pénzmosás és más bűncselekmények vádja alól a Fővárosi Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével.

    Az ügyben megvádolt kilenc ember közül ötnek a bűnösségét mondta ki a bíróság költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt. Mindannyian felfüggesztett, 10 hónap és 2 év közötti szabadságvesztést kaptak, továbbá volt, akit többmilliós pénzbüntetéssel is sújtott a törvényszék.
    A büntetőeljárás 2010-ben indult, P. Koltai Gábor több hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügyészség 2013-ban emelt vádat az ügyben, a büntetőper pedig 2014-ben kezdődött meg. Az ügyészség többször módosította a vádat és az eljárás során több vádiratot egyesítettek.
    Az ügyészség szerint P. Koltai Gábor és megvádolt társai 2008 és 2010 között angol nyelvű 3D-s animációs filmek gyártásával, illetve filmes jogok átruházásával kapcsolatos fiktív - tényleges ráfordításokat többszörösen meghaladó - számlákkal és fiktív gyártási láncolattal külföldi off-shore cégeken keresztül összességében többmilliárdos áfacsalást követtek el.
    Az ügyész korábban vádbeszédében a vádlottak többségére letöltendő szabadságvesztést kért, a vádlottak és védőik felmentésért folyamodtak. P. Koltai Gábor az eljárás során mindvégig következetesen tagadta bűnösségét és részletesen vitatta az ellene felhozott vádakat. 
    Csütörtökön az elsőfokú ítélet szóbeli indoklása során a bíró szóvá tette, hogy a bűnüldöző hatóságok esetenként figyelmen kívül hagyták az olyan tényeket, amelyek nem illettek a koncepciójukba. A felmentő rendelkezésekről többnyire bizonyítékok hiányában döntöttek. 
    A bíró kifejtette, a P. Koltai Gáborral kapcsolatos vádakat nem támasztják alá terhelő bizonyítékok. Koltai cégei folytattak valós tevékenységet, a kibocsátott számlák mögött volt tényleges munkavégzés, azok nem tekinthetők fiktívnek. Hozzátette: az ügyészség sem vitatta, hogy készültek filmek, csak azt, hogy azok valójában mennyibe kerültek.
    Közölte: a filmek gyártási költsége és a piaci ára korántsem biztos, hogy mindig hasonló. Van olyan film, amelynek értékesítésekor nem térülnek meg a költségek, és van, amelyiknél akár többszörösen is. Az üzleti döntésekkel kapcsolatos felvetések a hűtlen kezelés kérdésköréhez vezethetnek - jegyezte meg a bíró.
    A vádbeli animációs filmek gyártása azonban különböző készültségi fokon, de folyamatban volt, ezért az, hogy ne történt volna munkavégzés, nem állítható - szögezte le a bíró.
    Az elmarasztalt vádlottak esetében ugyanakkor a szóbeli indoklás során elhangzott, hogy esetenként mindenféle filmes tapasztalat és kapcsolatrendszer nélküli személy állapodott meg nagy értékű megrendelésekről óriási haszonkulccsal. Több esetben is bebizonyosodott, hogy fiktív cégek működtek közre az ügyletekben az áfacsalás érdekében.
    Az öt, első fokon elmarasztalt vádlott esetében a törvényszék által megállapított elkövetési érték összesen több száz millió forint.
    Az elsőfokú ítélet fellebbezések folytán nem emelkedhetett jogerőre, így a büntetőper másodfokon folytatódik.