Emma napja van. | 2024.04.19

Letartóztatták a tatabányai hajléktalanok meggyilkolásával gyanúsított fiatalt

2017-05-03 11:12:43

Előzetes letartóztatásba helyezte a Tatabányai Járásbíróság szerdán azt a 15 éves fiatalt, aki a gyanú szerint vasárnap hajnalban megölt két hajléktalan férfit a városban. Az ítélet nem jogerős, de végrehajtható - közölte a Tatabányai Törvényszék szóvivője az MTI-vel.

    Budai Vince tájékoztatása szerint a bíróság döntése ellen a vádlott és a védő azért fellebbezett, hogy az előzetes letartóztatást ne büntetés-végrehajtási intézetben kelljen megkezdeni. A fiú ellen több emberen elkövetett emberölés megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást.
    A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság korábbi tájékoztatása szerint vasárnap reggel Tatabányán egy 44 éves és egy 56 éves férfit holtan találtak, az orvosszakértői vélemény szerint bűncselekmények áldozatai lettek. Az egyik holttestet a Győri úton, egy a város központjában található építményben találták meg, a másik áldozatot a Reguly Antal téren, egy tömbházak közötti füves területen, az előző esettől ötszáz méterre.
    A rendőrök még aznap délután előállítottak egy 15 éves tatabányai lakost, a fiatalt elszámoltatták, majd később emberöléssel gyanúsították meg. Kihallgatásán a fiú részletes beismerő vallomást tett.
    A rendőrség kedden a fiút vezetőszáron, helyszíni szemlén kérdezte ki a bűncselekmény részleteiről. A fiatal mindkét esetben elmondta a rendőröknek, milyen útvonalon haladt.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány
Legfrissebb híreink
19:45
- Időjárás-jelentés
17:19
- Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje
16:03
- A kazincbarcikai Városvédők megválasztásuk esetén eltörlik a magánszemélyek helyi adóit, 50 ezer forintot adnak Karácsonykor a nyugdíjasoknak és a gyermekét egyedül nevelő szülőknek
15:27
- NVI: eddig közel 400 ezer ajánlóívet igényeltek a jelöltek és jelölőszervezetek
14:48
- Magyar Ásványolaj Szövetség: a harmadik-negyedik helyen van a hazai dízel és benzin ára a környező országok között
14:06
- Mészáros Csoporté a Magyarország piacvezető kiskereskedelmi babaáruházlánca, a Brendon Holding Kft.
13:03
- KSH: a benzin 3,2, a dízel 5 százalékkal drágább Magyarországon a régiós átlagnál
12:12
- Megvesztegetett boncmesterek ellen emeltek vádat a fővárosban
11:05
- NAK: bővült a falugazdász-hálózat és a kamarai tagoknak nyújtott szolgáltatások köre
10:09
- Insura.hu: 5,9 százalékkal emelkedtek a casco díjak az első negyedévben
MTI hírfelhasználó