Andrea napja van. | 2024.04.18

Tizenöt ember ellen adtak ki elfogatóparancsot a macedón parlament elfoglalása miatt

2017-05-01 06:02:19

A macedón rendőrség tizenöt ember ellen adott ki elfogatóparancsot, mert azzal gyanúsítják őket, hogy részt vett abban az akcióban, amelynek keretében csütörtök este betörtek a szkopjei parlamentbe.

    Hat gyanúsítottat már elfogtak, őket azzal vádolják, hogy a tüntető tömeg tagjaiként munkájuk végzésében akadályozták a hivatalos szerveket.
    A csütörtöki összecsapásokban több mint százan sérültek meg, köztük több rendőr és parlamenti képviselő.
    Macedóniában decemberben tartottak előrehozott parlamenti választást, azóta nem sikerült kormányt alakítani. A választást ugyan a jobboldal nyerte meg, vezetőjének, Nikola Gruevszkinek azonban nem sikerült kormányt alakítania. Gjorge Ivanov államfő pedig elutasította, hogy a baloldalt bízza meg kormányalakítással, mert szerinte a szociáldemokraták megállapodása az albán kisebbségi pártokkal veszélyezteti Macedónia függetlenségét és egységét.
    A feszült helyzet csütörtökön csúcsosodott ki, amikor a képviselőház napirendjén kívül a választások második helyén végző szociáldemokraták, valamint az albán kisebbségi pártok egy albán nemzetiségű képviselőt választottak meg a parlament új elnökének. A jobboldali tiltakozók ezt követően törtek be az ülésterembe, és székekkel, valamint minden kezük ügyébe kerülő tárgyal kezdték el megdobálni és ütni a bent tartózkodókat. A támadás egyik sérültje a szociáldemokraták vezetője, Zoran Zaev volt. 
    Az események következményeként pénteken benyújtotta lemondását a belügyminiszter, aki azt mondta: azért mond le, mert nem sikerült "kizárnia a politikát" a rendőrség soraiból, holott a belügyi szerveknek a rend és béke megóvása lenne a feladatuk, nem pedig az, hogy a politika visszaéljen velük. Hozzátette: a biztonsági szolgálatok vezetőit is felelősnek tartja a történtekért, a rendőrség lassú és nem megfelelő reagálása miatt.
    Zoran Zaev gyilkossági kísérletnek nevezte az őt és társait ért támadást, mindazonáltal hozzátette, hogy ez sem tántorítja el attól a szándékától, hogy kormányt alakítson.

 



Képújság
Sajómente Média Alapítvány