Emma napja van. | 2024.04.19

Át kell világítani a Soros-listán szereplő képviselőket

2017-04-30 10:09:00

Át kell világítani azt a 226 képviselőt, aki a DC Leaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok szerint támogatását élvezi Soros Györgynek, a budapesti Közép-európai Egyetem (CEU) alapítójának - mondta ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász az M1 aktuális csatornán vasárnap.

    Hozzátette: ha kiderül, hogy idegen érdekeket szolgál 226, 11 bizottságban és 26 delegációban érintett képviselő, akkor ennek kell, hogy legyen következménye. Számos állami vezetőnek korábban le kellett mondani, ha ilyen kiderült róla - mondta, botránynak nevezve a történteket.
    Az ügyben a 17 felszólaló közül 11 rajta volt ezen a bizonyos Soros-listán, a magyar miniszterelnök elleni személyeskedő kirohanásaikkal saját érdekeiket védték - mondta az alkotmányjogász.
    Hozzátette, az egyetem hozzáférhető dokumentumai alapján komoly gondok vannak a CEU akkreditációjával, ami a diploma érvényességét érintheti. 
    Leszögezte: erőteljesen megkérdőjelezhető, hogy ebben a kérdésben Soros Györgyöt - aki nyilvánvalóan elfogult - meghallgatták. "Anders Breiviket meg lehet hallgatni akár élet és testi épséggel kapcsolatos kérdésekben, vagy Staller Ilonát - aki Cicciolinaként elhíresült és olasz képviselő volt - akár a nemi erkölcs kérdésében " - fogalmazott, felvetve: mindez tovább mélyíti azt az aggályt, hogy a jelenlegi brüsszeli vezetés alkalmatlan.